KORUNK - JÚNIUS

Irodalom

   
   AMERIKA ÉS A TÖBBI FÖLDRÉSZ
   
   A KORUNK júniusi lapszáma
   
   Megérteni Amerikát és az Egyesült Államokat a nagypolitika szintjén talán egyszerűbb, mint az állampolgár és a hétköznapok fel?l nézve. Bár a kettő valószínűleg nem választható szét. John Lukács így mondja: "Az Egyesült Államok első évszázadában a legtöbb amerikai úgy látta magát, hogy amit ő képvisel, az éppen az ellentéte az Óvilágnak és az Óvilág bűneinek. Száz év leforgása alatt ez a látomás fokozatosan átalakult. Az Egyesült Államok úgy jelent meg polgárai szemében, mint élenjáró ország, amelyet az Óvilágnak és talán az egész világnak követnie kell. Manapság azonban már mindkét vélekedés értelmetlen. "Amerikában és Európában élők szólalnak meg e lapszámban, professzorok, írók, politikusok, közemberek, többségük kettős - az Atlanti-óceánon inneni és túli - tapasztalatok birtokában. Értekeznek vagy nyilatkoznak a hétköznapokról és a nagypolitikáról, emlékeznek és prognosztizálják a jövőt. Ugyan kit ne érdekelne ma, hogy merre halad Amerika, és mi történik az Óvilággal?
   
   Samuel Huntington, Anthony Giddens, Timothy Garton Ash , Hertbert I. London, Alain de Benoist és mások - a Korunk júniusi lapszámának hasábjain.
   
   A szerkesztőség lapjuk valamelyik hétvégi mellékletének szívesen felajánlja közlésre Herbert I. London szövegét, természetesen feltüntetve azt, hogy az írás a Korunk júniusi számában jelent meg.

   Korunk
   
   Herbert I. London
   Az Amerika-ellenesség gyökerei és veszélyei
   Az emberek több ok miatt ítélik el Amerikát - közülük egy sem igazán jó.
   
   A sajtóbeszámolók alapján ítélve arra következtethetünk, hogy az Amerika-ellenes érzés világszerte fokozódik, még az Egyesült Államokban is. Az ellenérzés részben az iraki háborúval és az AEÁ állítólagos imperialista ambícióival kapcsolatos, ugyanakkor mély filozófiai és történelmi gyökerei is vannak.
   Az Amerika-ellenesség egyik fajtája az utópista szocializmusig vezethető vissza, amely mindig egy valótlan, az amerikai nemzet eredményeivel összeférhetetlen mintát vetített az amerikai magatartásra. Sok az utópista "vöröspelenkás", akit baloldali szülők neveltek fel, mások "vörös lázadó gyerekek", akik elutasították szüleik polgári értékeit. Az Egyesült Államokat mindkét esetben a gonosz megtestesülésének tekintik. A "látni és hinni" elve helyett az utópisták inkább a "hinni és látni" princípiumára hagyatkoznak. A gonoszt látják mindenben, ami amerikai, mivel ideológiájuk ezt mondja nekik. Ugyanakkor semmi kifogásolni valót nem látnak saját országukban, legyen az Kuba vagy a egykori Szovjetunió. Egy lázadó ezt írta a hetvenes években: "Nem tudod meg, mi a pokol, amíg nem éltél Scarsdale-ban." Nem fogta fel kijelentése ironikus csengését.
   Hasonlóképpen, Antonio Gramsci olasz marxista filozófus követői szerint az individualizmus önérdekű, a közösségi ösztönöktől mentes egyének országává tette Amerikát. A huszadik század második felében a Gramsci-követők figyelemre méltó számban voltak jelen az amerikai intézményekben, hirdették a közösségi jogok egyfajta filozófiáját, amely az etnikai és faji előjogok több kategorikus formájának elfogadását eredményezte. A Gramsci-hívek számára a reménytelenül rossz Amerika a mélyen gyökerező faji ellenszenv országa, a különböző faji csoportok számos nyilvánvaló engedmény ellenére, amelyek a múlt tévedéseinek orvoslására tett erőfeszítések során születtek.
   Egy másik utópista csoport a pelagiánusoké (nevük az 5. századi keresztény eretnekektől származik), akik szerint az emberi akarat teljes mértékben szabad a jó és a rossz közti választásban, és akik következetesen hisznek az emberi lény tökéletesíthetőségében. A pelagiánusok elutasítják az eredendő bűn Szent Ágoston-i eszméjét, amely más fontos következmények mellett a lehetséges gonosztettek ellenőrzésére, ellensúlyozására és korlátaira alapuló amerikai alkotmányhoz vezetett. Szerintük az Egyesült Államok az emberi magatartás legrosszabb oldalát hirdeti az ember javíthatatlanságának feltételezésével. Ennek az érvnek a következetlenségét az a premissza jelzi, hogy a gonosz feltételezése a gonosz intézmények létrejöttét eredményezi.
   
   Hivatásos tiltakozók
   
   Ám az Amerika-ellenesség nem kizárólag az idealistákra korlátozódik. A manhattani Union Square Parkban folyton tüntető Ramsey Clark egykori igazságügy-minisztert és rongyos diákjainak seregét az Egyesült Államokhoz ellenségesen viszonyuló külföldi kormányok fizetik, hogy gyűléseket és demonstrációkat tartsanak. Nem volt meglepő, hogy Bagdad amerikai bombázásának előestéjén több százan tüntettek a Union Square Parkban és a Washington sétányon, transzparenseiken a Gonosz Birodalmának nevezve az Egyesült Államokat. Az ANSWER (Act Now to Stop War and End Racism) nevű tiltakozó szervezet csupán az egyik a számtalan hivatásos Amerika-ellenes szervezetnek, amelyek ugrásra készen várják, hogy bármelyik pillanatban kifejezzék ellenszenvüket az amerikai politikák és maga az ország iránt.
   Nemrég megállítottam egy Union Square-i ápolatlan huszonéves tüntetőt. Azt hitte, rokonszenvezek meggyőződéseivel. "Miből élsz?" - kérdeztem. "Ó, hát ebből, az ANSWER-nek dolgozom" - válaszolta. A háborúellenes mozgalom veteránjaiként ezek a tüntetők mindig kézügyben tartják tábláikat és akcióra készen csapataikat. Tudják, hogyan kell tárgyalni a rendőrséggel, és elmagyarázzák újoncaiknak, hogyan viselkedjenek egy tüntetésen.
   Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük, hogyan működik a hivatásos tüntetők rétege, fontos követni a pénz útját. A Capital Research Centernek is író John Tierney, a Világpolitikai Intézet elnöke szerint "a háborúellenes aktivisták edzőteréhez tartozik a Munkások Világpártja, az Amerikai Kommunista Párt, a Nemzetvédő Céh, az Afrikaiak Forradalmi Pártja és más marxista és szélsőbalos szervezetek". Ezek a csoportok persze nemcsak kiképzést, hanem pénzt is biztosítanak.
   Clark mindezen csoportok érdekeit szolgálja, és egyáltalán nem kendőzi Amerika lépései iránti megvetését. Amerika-ellenes álláspontját az észak-koreai Phenjanban egy hamis háborús bűnökről rendezett bírósági színjáték-tárgyaláson fejtette ki, amelyen az Egyesült Államok külpolitikáját döngölték a földbe. Nyilvános beszédeiben Clark változatlanul védelmezi az arab világ valamennyi zsarnokságát, ezért megbízói kellően megfizetik.
   A legújabb keményvonalas csoportok között szerepel a Not In Our Name nevű szervezet. Kitalálói (köztük Jesse Jackson, Al Sharpton, Martin Sheen, Ed Asner és Pete Seeger) platformként használják, hogy kitöltsék haragjukat a Bush-adminisztráción. Ez a csoport több százezer dollárt hajtott fel újsághirdetésekre és tüntetésekre. A Not In Our Name szorosan együttműködik az ANSWER-rel, amely elsősorban az elnök terrorizmusellenes politikáját ellenzi, jelszava: "Pénzt a munkahely-teremtésre, ne a birodalomra."
   Természetesen az Amerika-ellenesség legfőbb forrása az ország határain kívül van. Az emberiség utolsó, legnagyobb reményét, az alkotmányos köztársaság modelljét karikatúrává változtatták a nyugat-európaiak, akik reflexszerűen gyűlölik az Egyesült Államok bármilyen lépését. A franciák arroganciával vádolják az amerikaiakat. Ezek a rosszindulatú bírálók azonban valójában azt akarják mondani, hogy megdöbbenti őket az Egyesült Államok katonai fölénye és a nemzetközi ügyekben játszott kiegyensúlyozó szerepe.
   Amikor a németek és a franciák gúnyosan szólnak az amerikai angolszász kapitalizmusról, akkor az általuk helytelenített szabadpiaci döntéseket bírálják. Sok közvélemény-kutatás szerint az európaiak nem nézik jó szemmel az Egyesült Államok munkaügyi politikáját, mivel nem nyújt a bölcsőtől a sírig tartó biztonságot. Másrészt a nyugat-európai munkanélküliségi ráták rendszerint kétszer magasabbak, mint az Egyesült Államokban, az Európai Unió különböző államainak gargantuai arányú, de megalapozatlan nyugdíjterhei pedig fékező hatással vannak az európai gazdaságra.
   Az Egyesült Államokkal kapcsolatos irányadó európai kifogás az Egyesült Államok állítólagos egyoldalúsága a nemzetközi ügyekben, az a hit, hogy az amerikaiak nincsenek eléggé tekintettel egyetlen más állam politikájára sem. Klasszikus illusztrációja ennek a jelenségnek, ezeknek a bírálatoknak, hogy az Egyesült Államok elutasítja a globális klímaváltozásról szóló Kiotói Egyezményt. Azonban az amerikai álláspont sok európai bírálója elfelejti, hogy egy erőtlen megállapodásról van szó, amely nem terjed ki a világ két legnépesebb és leghírhedtebb környezetszennyező országára, Indiára és Kínára. A Kiotói Egyezményt ugyanakkor több európai fővárosban a nyugati iparosítás elfojtására irányuló erőfeszítésnek tekintik. Putyin orosz elnök nemrég megerősítette ezt az álláspontot. Ez azonban nem számít mindazoknak, akik az Egyesült Államok egyezménnyel kapcsolatos álláspontját az önzés és elkülönülés bizonyítékának tekintik.
   
   Negativisták
   
   Fölösleges megjegyezni, hogy az Egyesült Államokat érő bírálatok nem mindegyike megalapozatlan. Az amerikai humanitárius intervenciók a tengerentúlon önmagukon túlmutatónak tűnhetnek. A globalizáció ellenzőinek aggodalma a multinacionális társaságok terjeszkedésével és az emiatt esetleg bekövetkező kulturális homogenizációval kapcsolatos - ezek a félelmek nem indokolatlanok. Aztán ott vannak azok, akik úgy látják, gyakran nem alaptalanul, hogy a hollywoodi filmek és televíziós műsorok formájában egy alacsony szintű amerikai kultúra terjed. A szexuális promiszkuitás hirdetése gyakran válik a bírálat forrásává azokban az országokban, amelyeket sért ez a nemkívánatos kulturális invázió.
   Noha ezek a bírálók meg tudják indokolni álláspontjukat, gyakran átsiklanak azon a tényen, hogy mindaz, amit kifogásolnak, csupán egyik oldala az amerikai életnek, vagy sok esetben pozitív dolgok negatív hatása. Például a pornográfia kétségtelenül elítélendő, ugyanakkor a szólásszabadság felelőtlen gyakorlásának következménye. Bizonyos esetekben egy indokolt aggodalom figyelmen kívül hagyja a tágabb kontextust. Végső soron az Egyesült Államok nem tökéletes ország, de tökéletlenségeit ellensúlyozza meglehetősen sok eredménye. Ezt a nyilvánvaló szempontot gyakran elfelejtik azok, akiknek igazi célja Amerika pozíciójának aláásása.
   A médiában sok tudálékos "szakértő" azt sejteti, hogy az Amerika-ellenesség "fokozódik". Nem vagyok meggyőződve, hogy erről lenne szó akár az Egyesült Államokban, akár Európában. Több mint két évvel a szeptember 11-i támadások után a patriotizmus soha nem tapasztalt szinten van az Egyesült Államokban. Az utópisták nem tűntek el, jelenlétükről a legtöbb amerikai egyetemi előadás tanúskodik, viszont az is egyértelmű, hogy az amerikai katonai személyzet mint a nemzet akaratának képviselője iránti tisztelet a legmagasabb szinten van a vietnami háború utáni idők, olyan szinten, amelyet a hetvenes évek békeaktivistái soha nem tartottak volna lehetségesnek.
   Hasonlóképpen a nyugat-európai álláspontok, amelyek a legtöbb figyelmet kapják az Egyesült Államokban, eltérnek a közép-európai Magyarországon, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban elterjedt, dominánsan Amerika-barát nézetektől. Az amerikai presztízs Ázsiában sem csökkent. Az Egyesült Államok még mindig modellként szolgál sok, a tekintélyelvű rendszerekből kivergődő, fejlődő ország számára, és az amerikai katonai erőt helyesen tekintik a potenciális kínai kalandorság egyetlen elfogadható ellensúlyának.
   Ezért jelent veszélyt a világ minden lakója számára a reflexszerű Amerika-ellenesség, noha az ésszerű kritika helyénvaló és üdvözlendő. Az Egyesült Államok létrejötte óta az emberiség nagy reménye volt, és véleményem szerint még mindig az. Az amerikai önbizalom gyengülhet, az Amerika-ellenes érzület pedig világméretű lehet. Ha ez így történik, a világ minden bizonnyal megsínyli. Megszűnne a hit mint a pozitív változás előhírnöke, az emberi törekvés pedig végleg hanyatlásnak indulna.
   Az ország sok hibája ellenére Amerika eszméje reményt és ígéretet jelent világszerte. Ha az Egyesült Államok valaha is eltűnik, újra ki kellene találni, mint az emberi szellem kifejeződésének legjobb esélyét.
   
   Fall Sándor fordítása (kép)