Korunk Kulcsa Poszler Györgynek
Szerdán este a Bem moziban vehette át a Korunk című kolozsvári folyóirat díját Poszler György irodalomtörténész, esztéta. A több évtizedes tanári tevékenysége mellett számos meghatározó művet jegyző akadémikusnak Balázs Imre József, a folyóirat főszerkesztője adta át a Korunk Kulcsa elnevezésű elismerést. A főszerkesztő elmondta: "Akié a kulcs, olyan ember, aki megnyit ajtókat, bevezeti olvasóit, hallgatóit valahová." Hozzátette: ha valakinek kulcsa van valahova, az egyúttal bizonyos otthonosságot is jelent, ilyen módon a díjazott remélhetőleg otthon fogja érezni magát náluk, a Korunknál is. A főszerkesztő méltatásában elmondta: Poszler György szövegeinek egyik legnagyobb erőssége az összefüggések feltárása, az ellentétező építkezésből viszont sosem az ellentétek, hanem az árnyalatok maradnak meg.