Kosztolányit gondozza a Kalligram

Irodalom

(MTI) - "A sorozatot tavaly indítottuk el az Édes Annával, látva, hogy a huszadik századi magyar szerzők közül mindössze háromnak készült el kritikai kiadása. A kötetet több éves kutatómunka előzte meg" - fogalmazott Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó szerkesztője. A kiadás valamennyi szövegváltozatot figyelembe veszi és gazdag jegyzetanyagot vonultat fel.

 
"A kutatás Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész vezetésével zajlott, a mű recepciótörténetét Veres András állította össze" - tette hozzá Mészáros Sándor. A kiadó célja, hogy a huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának valamennyi művét feldolgozza. Szerinte ez mintegy tíz-tizenöt évet vesz igénybe, és várhatóan harmincöt kötetből áll majd a Kosztolányi-sorozat.
   
A Könyvhétre jelenik meg a Kosztolányi spanyol műfordításait tartalmazó kötet is, ebben valamennyi, az alkotó által készített spanyol fordítás helyet kap, és bemutatja a feltételezett eredeti szövegeket is. Ősszel a Nero, a véres költő kritikai kiadása lát majd napvilágot.
   
A Kalligram újdonságai közül a szerkesztő kiemelte a marosvásárhelyi szerző, Láng Zsolt Bestiárium Transilvaniae sorozatának negyedik, befejező kötetét, amely A föld állatai címet kapta. "Láng Zsolt talán a legkifinomultabb stilisztája a magyar irodalomnak. Óriási vállalkozásában egy XVII-XVIII. századi műfajt, a bestiáriumot elevenítette fel" - mondta a szerkesztő, megjegyezve, hogy a kötetek Erdély történetét mesélik el a XVII. századtól egészen 1989-ig. A sorozat a diktatúra utolsó évével zárul, az eseményeket egy érettségire készülő lány szemszögéből látjuk. Közben azonban megjelenik egy másik elem is, az állatok perspektívája, ami nagyon érdekessé teszi a szöveget - foglalta össze a regény szüzséjét Mészáros Sándor.
   
A szélesebb olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot Szabó G. László interjúkötete Jirí Menzellel; a Trabanttal a Hiltonig című kötetben a neves cseh rendező mesélt életéről, pályájának fordulatairól. "Menzel tudatosan rombolja a nagy ember mítoszát" - fogalmazott Mészáros, aki szerint a rendező humora, öniróniája, bölcsessége magával ragadja az olvasót.
   
A Könyvhétre jelenik meg az irodalomtörténész-költő, Schein Gábor új verseskötete, az Éjszaka, utazás is. "Halk szavú, roppant sokoldalú alkotóról beszélünk, nemzedékében talán Borbély Szilárddal rokonítható" - mondta Mészáros Sándor, kiemelve Schein költészetének bölcseleti elmélyültségét, egzisztenciális gyökereit. Elmondta, hogy új elem is bekerült költészetébe, a Túl a kordonokon ciklusban úgy kerül előtérbe a politika, a mai kor, hogy a versek mégsem lesznek publicisztikussá.
   
A tanulmánykötetek közül Szegedy-Maszák Mihály Az újraolvasás kényszere című, a kutató válogatott munkáiból készült sorozat ötödik kötete emelkedik ki a Kalligram kínálatából. Szegedy-Maszák nemcsak válogatta tanulmányait, hanem újra is írta őket. "Rombolja és újraépíti a kánont" - fogalmazott a szerkesztő, méltatva a tudós szigorúságát, vitára ösztönző megállapításait.
   
A kiadó könyvheti újdonságai között több fiatal szerző műve is megtalálható, köztük Király Kinga Júlia második prózakötete, A test hangjai, Bartók Imre Fém című nevelési regénye, illetve Orcsik Roland Mahler letöltve című verseskötete, amely a zeneszerző halálának századik évfordulójára jelenik meg.
 
Május 30-án este hét órakor a budapesti Szlovák Intézetben Kalligram-estet tartanak, amelyen a könyvheti újdonságokat is bemutatják.