(MTI) - A hajnal kettőig tartó programok többsége a középkorral kapcsolatos, megidézik a katedrálisok és a komédiásoktól zsibongó piacok világát.
Az elmúlt években a Könyvtári éjszaka a város és az egyetem polgárai között is népszerű rendezvénnyé vált, idén is ezreket várnak szerda este hat órától, amikor nem bezár, hanem éppen ellenkezőleg, kinyílik a bibliotéka, mégpedig legszebb arcát mutatva az érdeklődők felé. Lesz kitűnő zene, rengeteg tréfás és komoly vetélkedő, középkori társasjáték, egy kis komédia, elhangzik több míves és szórakoztató előadás, remek kiállítások, titkokat felfedő túrák és még százféle ötlet, díszlet, jelmez és okító, szórakoztató sziporka várja a vendégeket.
A könyvtár munkatársai szeretnék bebizonyítani, hogy a baljóslatú komor középkori fellegek közül időnként kisütött a nap is, és egy-egy ádáz keresztes hadjárat, dühöngő pestisjárvány között alkottak a tudósok, támogatóra leltek a művészek, épültek csodás templomok és kolostorok, ahol a szerzetesek remek kódexeket másoltak és díszítettek. Tárlaton ismerkedhetnek meg a látogatók a könyvtár érdekes középkori vonatkozású könyveivel, a korszak zenei kultúrájával, a hódító iszlám hatásával a művészetekre, a vallásra és a mindennapokra, és bepillantást nyerhetnek az időszak orvosainak, felcsereinek munkájába is.
Lesz könyvbörze - ahol leselejtezett kötetek kaphatók potom áron -, játszóház, jelmezes fotózás, néhány órára középkori gobelinvarró-műhely nyílik, és a kémia nemzetközi évéhez kapcsolódóan az alkímia titkairól is fellebben a füst.
Este tízkor pedig elkezdődnek a kegyelem órái, amikor a lejárt kölcsönzési határidejű könyvek után - a szerencsétől függően - csak a pénzbüntetés 25, 50 vagy 75 százalékát kell megfizetnie az olvasóknak.