Lanczkor Gábor kapta a Faludy-díjat

Irodalom


lanczkorgabor_faludydij_d__rg20080515010.jpg
Lanczkor Gábor

Faludy György az 1990-es évek elején alapította az elismerést. A díjjal a Szegedi Tudományegyetem olyan érdemes hallgatóit kívánják támogatni, kiknek munkássága meghatározó lehet a hazai irodalmi életben.

 
A háromtagú kuratórium elnöke, Fried István elmondta: az idei díjazott, Lanczkor Gábor verseivel érdemelte ki az elismerést. Mint mondta, az ifjú költőnek már a harmadik kötete jelent meg, a döntésnél azonban nemcsak verseit, hanem a kritikákat is figyelembe vették.
 
Lanczkor Gábor 1981-ben született Székesfehérváron. Az ELTE-BTK magyar szakán diplomázott 2006-ban, jelenleg a szegedi egyetemen PhD-hallgató. Első verseskötete 2005-ben jelent meg a JAK/L'Harmattan gondozásában A tiszta ész címmel; a könyv Gérecz Attila-díjat kapott. Második kötetét saját honlapján publikálta 2007 februárjában Fehér Daloskönyv címen. Harmadik könyve, a Vissza Londonba - Tizenegy hónap a National Galleryben és a Tate Modernben címmel 2008 márciusában látott napvilágot a Kalligramnál.