Adventi kegyelem

Az éjjel Medici Katalinról

álmodtam: büszke városban laktunk,

te mint folyója szőke voltál,

én mint nyomorult lázongó.

Közted és köztem egy halmocska

állt, egy: már rom -

akár egy repedezett ajak,

nem enyém, nem a tiéd.

Mint epeszínű-magadra - akitől

elszakadni kényszerülsz, akihez

nem köt bár egy harapás - rád néztem.

Semmi hadonászás vagy torzulás

a szókapcsolatban akár.

A halmocska, a rom

a nyelvcsonkot is eltakarja.

A lassú elmúlás ilyen,

mosoly se kell hozzá,

álom se -

különös adventi kegyelem.

Menekvésre gondolni - kinek? minek?

Karácsony és karácsony között - - - -

*

Fortyoghatsz, lélek, igazság után,

amit csak a lelkiismeret adhat.

Ha felázott föld sikolya csupán,

hihetsz a hó alatt megőrzött magnak?

A forró párából kibontva! Advent,

mihez vagy te átmenet? Mintha félnem

kellene. Koponyámra hirtelen csend

nehezül. Mintha elaltatna mélyen.

Feszületként, bár zsigereim menten

kiszakadnak, mintha fagyott nyeregben

megindulok - de behavazva minden

Betlehem felé. Kláris fű szememben.

A játékba szökés illúziója

"A fásult én kiruccan egy kalandra"

Páskándi Géza

Már nem égsz a kíváncsiságtól

a nemfeledés fásultsága

a mélybe ránt - felszíntől távol

ki-kiruccansz a más világba

mi mindenbe belebetegszik

a test (bár szívósabb ha vénebb)

agyadat vízszintesen metszik

függőlegesen fájó gének

míg mindent le nem rágtak rólad

a tűrhetetlenné vált tények

mindaddig vigasz a maholnap

s a meghalás merő merénylet

(2001. május 12.)