A volt SS-tiszt, Maximilien Aue regényes önéletírásaként elbeszélt történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban). Jonathan Littell bevallása szerint művét Claude Lanzmann Shoah című filmje mellett egy nácik által kivégzett partizánról készített fotográfia ihlette.
A Jóakaratúak (Les Bienveillantes) cím Aiszkhülosz Oreszteiájának harmadik darabjára, az Eumeniszekre utal. Az Eumeniszek (más néven Erünniszek vagy Fúriák) a bosszú antik istennői, akik a szülőgyilkoson torolják meg tettét. A drámában Oresztészt, aki megöli anyját (Klütaimnésztrát), hogy ezzel bosszút álljon apja (Agamemnon) haláláért, ezek az istennők veszik üldözőbe. Végül az ítélet alól a hőst Athéné istennő menti fel. Az ősi istenek, az Erünniszek tiltakoznak a döntés ellen, mivel úgy gondolják, hogy semmibe vették őket. Athéné bölcsessége azonban megoldja a kialakult helyzetet. Az ősi isteneknek lakhelyet és kultikus tiszteletet ígér Athénban. Mivel az Erünniszek elfogadják a döntést, így lesznek belőlük Eumeniszek: "Tiszteltek. Kegyesek, mi vidékünk jóakarói..."
Littellt - saját bevallása szerint - az Oreszteia szerkezete mellett a belőle sugárzó antik morál is megérintette. Ez minduntalan kitűnik a hét fejezetre - mindegyiknek egy-egy zenei tárgyú fogalom a címe - tagolt regényfolyamot elbeszélő öreg Aue, a felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny volt SS-tiszt megállapításaiból, melyekkel saját akart és akaratlan gaztetteit, valamint a háború hozta szükségszerűségeket illeszti élettörténete ok-okozatiságába, hogy a szövegáradat folyamán a maga bonyolultságában vesse fel a "felelősségek" kérdését. Ő - Littell fiktív történelmi tanúja - az az embertelen embertársunk, aki megszólít bennünket, hogy olyasmit mondjon, amit többnyire nem akarunk meghallani.
Korábban:
