Egy lövétei embernek tizenkét fia volt; hat katona, hat pedig csak növendék. Szegény ember volt, s mindenfelé folyamodott, hogy kisebb fiait is felnevelhesse. Tudós emberek azt a tanácsot adták, forduljon egyenesen a királyhoz, az bizonyosan megsegíti. Elment erre egy prókátorhoz, s kérte: csináljon neki egy folyamodást a királyhoz. A prókátor azt kérdezte, van-e pénze. Mert az írásnak öt pengő forint az ára. A szegény ember azt felelte, nincs, s eközben látta, hogy az ügyvéd pennával mint rója egyik sort a másik után a papirosra. Hazaballagott, írószert kért valahonnan, s ő is sorokat húzogatott egy papírra, éppen mint az ügyvédtől látta. Azután felment a királyhoz, s átnyújtotta neki az írást. A király jó darabig nézegette, de nem tudott eligazodni rajta. Előkiáltotta a szekretáriusát, s odaadta annak, hogy olvassa el az. A király is, a szekretárius is sokféle nyelven tudott beszélni, és írni, de a lövétei ember írásán nem tudtak eligazodni ketten sem. Kérdezték az embert, ki írta, s mi van benne. A szegény ember azután elmondotta, hogy ezt bizony ő maga írta, mert a prókátor öt forintot kért az írásért, s neki nem volt, és segélyért esedezik a király felséges személyéhez, mert neki tizenkét fia van, hat már katona, hat pedig még csak növendék, s nem tudja őket felnevelni. A király ismét elvette az írást, és a szegény embert kiküldte a másik szobába, hogy várakozzék egy kicsit. A szekretáriussal pedig összehívatta az országból a nagy urakat. Amint az urak megérkeztek, a király mindegyikkel háromszáz pengő forintot tétetett az asztalra, s mikor a pénz mind együtt volt, elővette a lövétei embernek az írását, s odaadta nekik, hogy olvassák el. Azt mondotta, hogy az asztalon lévő pénz azé lesz, aki az írást el tudja olvasni. Az urak közül azonban nem tudta egyik sem. Ekkor behívta a király a lövétei embert, s kezébe adta az írást, hogy olvassa el ő. Az ember elolvasta, s azzal a pénz az övé lett. prókátor - ügyvéd szekretárius - titkár
