Ma nyílik a frankfurti könyvvásár

Irodalom

(MTI) A szervezők hétfői közleménye szerint 110 ország ? köztük Magyarország ? mintegy 7500 kiállítója mutatkozik be a frankfurti vásárközpontban megrendezett kiállításon, amely immár a 63. a nagy hagyományokkal rendelkező frankfurti könyvvásárok sorában.

 
Az idei rendezvény díszvendég-országa Izland lesz, amely a vasárnapig tartó könyves seregszemlén lehetőséget kap arra, hogy az elmúlt időszak vulkánkitörései, valamint a pénzügyi megrázkódtatások után irodalmával hívja fel magára a figyelmet. Ezt a figyelemfelkeltést célozza, hogy a kis szigetország Mesés Izland néven mutatkozik be, mintegy 30 jeles szerzőjének közreműködésével.
 
Magyarország az 5-ös számú csarnokban ? többek között Hollandia, Belgium, valamint a balti országok társaságában ? mutatkozhat be mintegy 100 négyzetméter alapterületen. A stand ? amelyet a magyar irodalom legnevesebb személyiségeiről Burger Barna fotóművész által készített portrék díszítenek ? a legfrissebb magyarországi és határon túli magyar könyvtermés alkotásairól igyekszik minél teljesebb képet nyújtani. A jelenlévő magyar "főszereplők" között lesz a Garaczi házaspár, Garaczi László és felesége, Nagy Ildikó Noémi.
 
A frankfurti könyvvásár híres arról, hogy nem csupán irodalmi, hanem ? a könyves szakma minden területének részvételével ? egyfajta kereskedői, üzletkötői vásár is. Ez idén is jellemző lesz a seregszemlére, sőt értesülések szerint több száz szakember már napokkal a vásár megnyitója előtt sátrat ütött Frankfurtban. A könyvvásáron a vasárnap esti zárásig több mint 1000 szakmai rendezvényt tartanak.
 
A nemzetközi könyvkiállításra számos külföldi és német szerzőt várnak a Majna-parti városba, köztük a tavalyi irodalmi Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosát.
 
A vásár középpontjában ugyanakkor a szerzők és legújabb könyveik hagyományos bemutatkozása mellett változatlanul a könyvvilág digitalizálása áll. Jürgen Boos igazgató ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy szerte a világon továbbra is töretlen az elektronikus könyvek térhódítása.