A madridi könyvvásáron először lesz ott Magyarország

Irodalom

(MTI) - Madrid központi terén, a Retiro parkban mintegy 400 sátorban kínálják majd a könyveket június 12-ig, köztük külön standon a 141 címszót tartalmazó magyar irodalmat, azokat a köteteket, amelyek 2000 óta jelentek meg spanyol nyelven a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával - mondta el Cserháti Éva Madridban élő műfordító, a magyar irodalmat reklámozó lho.es című, 2007-ben indított portál főszerkesztője.
    

A 141 címszó között van a spanyol nyelvterületen a legnagyobb népszerűségnek örvendő Márai Sándor, akinek 11 regényét adta ki eddig a Salamandra kiadó. Rajta kívül többek között Bánffy Miklós, Csáth Géza, Kaffka Margit, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Kertész Imre, Esterházy Péter, Szabó Magda, Konrád György, Heller Ágnes, Tóth Krisztina, Dragomán György könyvei között válogathat a madridi érdeklődő.
    
A legutolsó magyar kötet, Rubin Szilárd Csirkejáték című regénye májusban jelent meg Madridban. Óriási siker Spanyolországban Bánffy Miklós Erdélyi trilógiája, amelyet Cserháti Éva fordított, és amely több kiadást élt meg, az első kötet, a Megszámláltattál negyedik kiadása most látott napvilágot. 2009-ben a legnagyobb napilap, az El Pais kritikusai a trilógia első kötetét megszavazták a legjobb külföldi regénynek. A legújabb fordítás, Kuncze Aladár Fekete kolostora a nyáron kerül spanyolul a közönség elé. 
    
- Márai és Bánffy a két legsikeresebb magyar író Spanyolországban, és ez azért van, mert a spanyolok szeretik a XX. század eleji irodalmat, a sok mesés leírást és a monarchiát, az arra utaló vagy a monarchiával összefüggő történeteket - mondta Cserháti Éva.
    
A műfordító krimibe illő módon szedte össze a spanyolra fordított magyar irodalmi művek jegyzékét, mert központi katalógus nem létezik, csak úgy például, hogy európai nyelvek vagy uráli nyelvek. Nagy segítségére volt a gyűjtésben egyfelől a 2007-ben indított portál, másfelől az ott jelentkezett spanyol katonai bíró, Ricardo Izquierdo Grima, aki - mint kiderült - a magyar irodalom szenvedélyes gyűjtője és tengerparti házában legalább 600 magyar regényt őriz szó szerint is, mert a könyvek mellett a polcon ott a fegyvere - mesélte Cserháti Éva.
    
A katonai bíró 17 évesen "szeretett bele" a magyar irodalomba, amikor apjától kapott három Zilahy Lajos-regényt spanyolul, köztük a Halálos tavaszt, de sikerült megszereznie egy Jókai-regényt is, amelyet a XIX. század végén adtak ki spanyol nyelven.