Az elmúlt év végén Réz Pál szerkesztésében, Pauer Gyula rajzaival megjelent a Magyar Erato c. válogatás. A könyv bemutatóját január 18-án, szerdán, délután 5 órakor tartják az Alexandra könyvesház pódiumán (Nyugati tér 7.). Közreműködik Takács Ferenc irodalomtörténész, Pápai Erika színművész, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Szepesi Attila, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Várady Szabolcs, Zalán Tibor, és még sokan mások.
A kötet szerzői között találjuk Ady Endrét, Ágh Istvánt, Berda Józsefet, Bella Istvánt, Csoóri Sándort, Csukás Istvánt, Faludy Györgyöt, Füst Milánt, Görgey Gábort, Illyés Gyulát, Janus Pannoniust Kányádi Sándort, Karinthy Frigyest, Kormos Istvánt, Kosztolányi Dezsőt, Kemény Istvánt, Lackfi Jánost, Kovács András Ferencet, Ladányi Mihályt, Lator Lászlót, Nadányi Zoltánt, Nádasdy Ádámot, Orbán, Ottót, Petri Györgyöt, Rakovszky Zsuzsát, Szabó T. Annát, Szepesi Attilát, Szép Ernőt, Takács Zsuzsát, Tandori Dezsőt, Térey Jánost, Tóth Krisztinát, Vadász Gézát, Várady Szabolcsot, Weöres Sándort, Zelk Zoltánt.
Tompa Andrea kritikus ezt írta a könyvről a Népszabadságban?Vannak kultúrák, amelyekben a szerelem művészete tankönyvekben hagyományozódik - India, Japán, Kína ilyen. Ezekben a régi korok tankönyveiben létrejön egy nyelv: az Ars amatoria tárgyilagos, leíró nyelvezete. Ahol viszont efféle hagyomány nem jött, mert nem jöhetett létre, ott az irodalom, elsőként a költészet teremti meg a nyelvet, a szerelemről és főleg az erotikáról való beszédmódokat. Olyankor a költészet válik tankönyvvé.
Magyar Erato című kötet öt évszázad magyar költészetéből válogat. A kép meglehetően teljes és meglehetősen egyenetlen. Ami itt olvasható, az az erotikáról való beszélés küzdelmének, sikereinek és kudarcainak története. Itt van mindjárt a szabadszájú és -elvű reneszánsz, amely elsősorban a latin hagyományokat követi; latinul is íródik. A kötetben Janus Pannoniustól kínált versek közül több olyan is van - és ez a kötet egyik erénye -, amely itt jelenik meg először. A papír némelynek még a címét sem bírná el, mintha a világ mit sem változott volna, hiszen a tabukat nem elsősorban a költészet, hanem a nyilvánosság állítja fel. Hasonló könyv született már (Babits is készített egy válogatást, a Magvető is adott már ki ilyet), de mint a fenti példa mutatja, nemcsak időben előre haladva, újabb és újabb kortárs költőket kell beválogatni, hanem visszafele is akad felfedeznivaló. Mert a versek itt egymás fénytörésébe kerülnek: a kései, hedonista és túlfűtött barokkban, az erotika egyik nagy irodalmi korszakában, vagy a voyeur rokokóban is vannak a jelen felől olvasva meglepően jó és mai költők. Verseghy Ferenc Az első egyesűlés című poémája szinte egy komoly Parti Nagy Lajos nyelvén szól (aki éppen nincs benne a kötetben): "Elhánytuk felső köntösinket, / Nem bírván lángunk terheit. / Szellőre tettük mejjeinket, / szétvonván ingünk réseit. / Csiklandó kézzel átcirkáltam / dombos keblének völgyeit, / míg dévaj szájjal szopdogáltam / feszes csecsének gömbjeit." És itt van az érdektelen, ködös és merev, a testi szerelem megnevezésére képtelen klasszicizmus, vagy az erotikus költészet szempontjából alig létező XIX. század (Csokonai és Vajda Mihály közt szinte nincsenek szerzők). És van itt igazán nyersen pornográf népköltészet. Vagy a XX. század elején e témában megszólaló első költőnő.
Mert addig - és jószerével aztán is - férfiköltészetet olvashatunk a nőről. Az ő szemérme itt a csatamező. A nő, aki Csokonaitól Weöresig, a kánonok változása ellenére örök vár, amelyet ostrom alá vesznek, rosszabb esetben egy kapu, amely nyitva áll és vár. A szűz és a céda metaforái ezek. A pendelbergai vár formájának és megvételének leírása Csokonaitól vetekszik a Szigetvár bevételével. "Készítém vitézim pompás parádára, / A várba akarván menni vacsorára. / Így dobot üttettünk, trombitát fuvattunk, / Büszke paripákon elébb ballagtattunk. / Hát amint a két domb völgyébe sétálunk, / Egyszerre ellenség truppjára találunk. / Kérdém: mi az? tán elfogadni jöttek? / Hát avantgárdámra vakmerőn ütöttek." Mert az ellenséges trupp nem más, mint a várat őrző miniszterné, a Szemérem.
Az ekkor még sikeres, a vár bevételével végződő ostromok később, a szimbolizmus korában csókos ütközetekké válnak, a csatamezőt sérültek és halottak borítják el. Hogy aztán mindenféle csatazaj elüljön, és a kortársak már ne vívjanak valóságos ütközet."
