A Magyar Napló 2007. novemberi számának tartalmából:
- "A Magyar Írószövetség a magyar irodalom egyetemességében gondolkozik. Büszkék vagyunk minden jelentős életműre, de tiltakozunk az ellen, hogy bárki tudatlanul vagy olcsó politikai számításból leminősítse a mi szövetségünk tagjait" - írja Vasy Géza, az Írószövetség elnöke lapkezdő jegyzetében.
- Jókai Annát születésnapján Mezey Katalin és Makkai Ádám verssel köszönti.
- "A vers olyan, mint a labradorkő. Ha messziről nézed, nincs benne semmi különös... Ám ha kézbe veszed, csodálatos, szikrázó, addig soha nem látott színeket mutat. Vers mindig lesz, amíg van kéz, és van fény. És addig lesz jövő is" - vall az ötvenéves Turczi István. A költővel Szentmártoni János készített interjút.
- Czigány György, Tornai József, Kovács István versei
- Ady Endre korszerűsége címmel Bertha Zoltán írt esszét
- "A Nap korán-kelt Holdja, én" című tanulmányában Papp István Géza Ady Hold-motívumát elemzi.
- Bene Zoltán, Szabó Tibor novellája
- Takács Zsuzsa kötetéről Márkus Béla, Tolnai Ottóéról Urbán Péter, Prágai Tamáséról Rózsássy Barbara, a XX. századi lengyel novella-antológiáról D. Molnár István írt kritikát.
- Az Európai Figyelőben a Nobel-díjra többször felterjesztett Mario Luzi életművéről Szénási Ferenc tanulmánya olvasható. A feltűnően elmaradt magyarországi befogadás oka az lehet, hogy a "XX. század közepén a késve közvetítő hazai könyvkiadás az egyidejű olasz eszmeáramlatokkal rokonszenvezett, s előbb a neorealizmus, majd pedig a neoavantgárd ítéletét osztva alábecsülte mind a hermetista, mind a maga külön útját járó Luzit."
- Horvátországból Lydia Scheuermann prózája és Zvonimir Mrkonji versei.
A lapszámot Zelnik József Adria-esszéje zárja.
