Magyarországon is bemutatkozik a dunaszerdahelyi Historium Kiadó

Irodalom

A kép illusztráció

(MTI) -  Mint a kiadó alapító-vezetője, Bíró Szabolcs elmondta, a magyar fővárosban egyik állandó szerzőjük, Marcellus Mihály A veterán - Aquincum hajnala című kötetét mutatják be, amely a Pannonia Romanum sorozatban látott napvilágot.

 
A könyvbemutatónak, amelyen Marcellus Mihállyal Nemere István beszélget majd, az Alexandra Pódium ad helyet. Bíró Szabolcs kiemelte, hogy a Pannonia Romanum sorozattal a kiadó egyfajta űrt kíván betölteni a magyar irodalmi palettán, hiszen Marcellus Mihály az egyedüli, aki római kori regényeit Aquincumba helyezi, és bemutatja Pannonia provincia földrajzát, lakóit, szokásait, gyakorlatilag az ókori Magyarországot.
 
Mint felidézte, Fehér Tibornak volt még az 1960-as években egy könyve, az Aquincumi lovas, mely a Delfin Könyvek sorozatban jelent meg, de műfajában, stílusában, megközelítésében más volt, mint A veterán. Megjegyezte: Marcellus Mihály "pannonrómai próza" jelzővel illeti saját műfaját.
 
A magántőkéből alakult kiadó, amely rendezvényszervezéssel is foglalkozik, elsősorban a történelmi ismeretterjesztést tartja céljának, történelmi témájú regények és mesekönyvek kiadásával.