Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember; volt annak három fia. Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja a lányát, aki előtte olyant tud mondani, amit ő el nem hisz. Meghallja ezt a szegény ember legidősebb fia, akit Péternek hívtak, kapja-fogja, elmegy a királyhoz; megmondja egy szolgának, hogy ő beszélni akar a királlyal. A király mindjárt gondolta, hogy mit akar a legény, de nem mondta senkinek, csak azt parancsolta, hogy eresszék be tüstént. Pedig akkor már annyi királyfi meg isten tudja, micsoda nagyúr megfordult a király előtt, mint csillag az égen, mint fűszál a réten, s mindegyik a királykisasszonyt akarta volna elvenni, de egy se tudott olyant mondani, amit a király el ne hitt volna. Bemegy hát Péter a királyhoz, s köszön neki: - Jó napot adjon isten, király uram! - Adjon isten neked is, fiam! Hát mi járatban vagy? - Én bizony házasodni akarok, uram király! - Jól van, fiam, de hát aztán mire vinnéd az asszony? - Tudja az isten! Majdcsak eltartanám valahogy... Az apámnak van egy háza meg egy kis földje is. - Elhiszem, fiam - mondja a király. - Aztán meg van három darab marhánk is. - Azt is elhiszem. - Most nemrégiben a trágya annyira meggyűlt az udvarunkban, hogy már nem is fértünk tőle. - Elhiszem. - Egyszer azt mondja az apánk: "Fiaim! Hordjátok ki ezt a trágyát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit." - Elhiszem. - Mi aztán kihordtuk a trágyát három hét alatt két kocsin. - Elhiszem. - Hanem tévedésből a szomszéd földjére hordtuk mind egy szálig. - Elhiszem. - Mikor már ez is megvolt, hazamentem, és megmondtam az apámnak. - Elhiszem. - Akkor aztán én, az édesapám meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre. - Elhiszem. - Aztuán megfogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, felemeltük, mint az abroszt szokás, és a trágyát róla a mi földünkre fordítottuk. - Elhiszem. - Aztán a földünket teleszórtuk fűmaggal. - Elhiszem. - A fűmagból olyan sűrű erdő nőtt, hogy ki látott olyant, ki nem! - Elhiszem. - Az apám sajnálta kivágatni azokat a gyönyörű fákat: hát vett egy falka disznót. - Elhiszem. - Azután a fölséged öregapját megfogadta kanásznak!... - Hazudsz! Gazem... - Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadása, rögtön papot hívatott, a szegény ember fiával összeadatta a lányát, csaptak akkor lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre, még az árva gyermeknek is akkora kalácsot adtak a kezébe, mint a karom! Volt lé meg lé, hát még a sok hús nélkül való lé! Gallér híján köpönyeg, hazudtam, mert volt kinek!
