Máraival teázhatunk az Urániában

Irodalom

2006 áprilisában a hagyományteremtés szándékával rendezte meg először a Márai-napot a Helikon Kiadó, amely kísérletet tett az író halála óta eltelt időszak kutatási eredményeinek összegzésére, az egyre gazdagabb Márai-kép és annak változásainak bemutatására.
 
 

Az olvasóközönség ennek keretében lapozhatott bele először egy új képeskönyvbe (Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam) és az ekkor induló A teljes napló-sorozat első kötetébe (A teljes napló 1943-1944). A tavalyi program szintúgy az íróval kapcsolatos művek (Fried István: Író esőköpenyben - Márai Sándor pályaképe, és Márai: A teljes napló 1946) megjelenése köré szerveződött.

 
Idén április 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a kiadó Márai-megemlékezésének. Az ingyenesen látogatható program 15 órakor kezdődik. A gyertyák csonkig égnek című film alkotóival, szereplőivel Szegedy-Maszák Mihály akadémikus beszélget. A "barátság regényéből" Nagy-Kálózy Eszter olvas fel 15.50 órakor. 16 óra után tíz perccel Szigethy Gábor és Mészáros Tibor osztja meg gondolatait Mezei Mária és író kapcsolatáról, amely után Hámori Gabriella és Bács Ferenc szemezget Az igazi című regényből. Ezt követően a Helikon mutatja be A teljes napló 1948 és Az írástudó című, Márai publicisztikáit tartalmazó tárcagyűjteményt.
 
Az érdeklődők meghallgathatnak egy 21. századi témájú előadást is a készülő Márai-honlapról, majd Sipos József Az Eszter hagyatéka című nagyjátékfilmjének zártkörű díszbemutatójával zárul az est. A produkcióhoz olyan kiváló hazai színészeket sikerült megnyernie a rendezőnek, mint Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Hámori Gabi, Törőcsik Mari, Szilágyi Tibor, Eperjes Károly, Áron László.