Elment egyszer Mátyás országot nézni. Ahogy ballag, lát az árok partján egy katonát. Látja ám, hogy a katona retket eszik. Még a hóna alatt is szorongat egyet. - Mit eszel, szolgám? - kérdi tőle. - Találja ki az úr! - mordul egyet a katona. - Talán valami pástétomot? - firtatja a király. - Lejjebb, uram, lejjebb! - Ejnye, ejnye - tréfál a király -, ha jól megnézem, úgy látom, hogy te retket eszel! - Hát éppen eltalálta az úr! Azzal ballag arrébb a király, de nem úgy a katona! Sehogy se megy a fejébe, ki is lehet ez az úr, aki annyira beleszól még az ebédjébe is. - Hát az úr kicsoda? talán bizony deák? - kiabál utána. Megfordul Mátyás, ő is visszaszól: - Feljebb, fiam, feljebb. - Talán bizony fiskáros? - Feljebb, fiam, feljebb! Megszeppen a katona. Ijedten kérdi: - Talán bizony valami udvari ember? - Feljebb, fiam, feljebb! - Csak nem a király? - Hát éppen eltaláltad, fiam! Elkiáltotta magát erre a katona: - Most már fogja meg az úr a retket, hadd tisztelegjek!
