Egyszer Mátyás király, mikor szerteszéjjel járt az országban, hadd lássa: milyen dolga van a szegény népnek, egy falu mellett kiment a mezőre, s ott szóba állott egy öreg szántó-vető emberrel. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak. A király megismerte az öreg szántóvetőt, aki naki hajdanában katonája volt. Ezzel a szóval köszöntötte az öreget: - Tisztességgel, öreg! Felelte a szántóvető: - Köszönöm az asszonynak! Azt kérdi aztán a király: - Hány pénzért dolgozik kend? - Én bizony, feleséges királyom, hatért. - S hányból él kend? - Kettőből - mondja az öreg. - Hát négyet hová tesz kend? Felelte az öreg: - Azt a sárba dobom. Tovább kérdez a király: - Hát öreg, hány még a harminckettő? - A bizony, felséges királyom, már csak tizenkettő. - Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? - kérdezi a király. - Meg biz? én, felséges királyom. Azt mondja a király: - Na, öreg, az isten áldjon meg, az én kérdéseimnek magyarázatját addig senkinek meg ne mondd, míg a képemet meg nem látod. Továbbmegy a király, otthagyják az öreget, s azt mondja az uraknak: - Na, urak, aki meg tudja magyarázni az én kérdéseimet, annak egy uradalmat adok. Bezzeg szerették volna az urak kitalálni, de hiába törték a fejüket, nem találták ki. Mit volt mit nem tenni, visszamentek az öreghez. Körülfogták, kérték, hogy mondja meg, mi annak a beszédnek a magyarázatja. Azt mondja az öreg: - Hát nem hallották az urak, mit mondott a király? Addig nem szabad megmondanom, míg a király képét nem látom. De így s de úgy - mondották az urak -, megfizetik urasan, csak magyarázza meg. - Jól van - mondotta az öreg -, hát adjanak tíz aranyat. Mindjárt leolvasnak az öregnek tíz csengő aranyat, s kérdi az egyik úr: - Hát mikor a király azzal köszöntötte, hogy ,,tisztességgel, öreg", miért válaszolta kend, hogy ,,köszönöm az asszonynak"? - Azért, - felelte az öreg-, mert az asszony mossa rám a ruhát, a tiszta ruha pedig tisztesség. - No, ez igaz - mondották az urak. - De hogy veti kend a pénzt a sárba? - Hát úgy, hogy kettőből magam élek, négyet a fiamra költök. Az pedig annyi, mintha a sárba dobnám, mert sohasem látom. - Hát az mi: hány még a harminckettő? - Megmondom, ha leolvasnak tíz aranyat. Jól van, leolvassák azt is. - Ennek az a magyarázatja, hogy mikor fiatal voltam, harminckét fogam volt, most meg csak tizenkettő. - No lám, ez nekünk eszünkbe se jutott - mondták az urak. - Hát a bakkecskéket hogy fejné meg? - Azt is megmondom tíz aranyért. Leolvassák a tíz aranyat, s mondja az öreg: - Hát úgy fejem meg a bakkecskéket, ahogy most az urakat megfejtem. De bezzeg elszégyellték magukat az urak, nagy bosszúságukban azt mondták: - No, megálljon kend, majd megmondjuk a királynak, hogy megmagyarázta a beszédjét, pedig még a képét sem látta. - Nem-e? - mondotta az öreg. - Én nem láttam a királyunk képét? De bizony láttam, itt van, ni! - s mutatta az aranyon a királynak a képét. - Mert úgy tudják meg az urak, hogy így értette a király is, hogy addig ne magyarázzam meg a beszédjét, míg pénzen nem látom meg a képét. De most már az uraknak sem volt több szavuk, otthagyták az öreget, s nagy szégyenkezve a király után kullogtak.
