Volt egyszer egy igen-igen szegény öregember, annak felesége s fia. Mikor a fiú nagy legénnyé serdült, mondja az öregasszony az urának: - Hallja-e, ideje volna már, hogy megházasítsuk a fiunkat. - Hát eredj, házasítsd meg. Az asszony elment a szomszédhoz, megkérte a leányát, de elutasították. Ment tovább, éppen így járt. Végigjárta az egész falut, minden háznál szerencsét próbált, ahol leány volt, de hol szép szóval, hol csúf szóval, mindenütt kitessékelték ... No, majd összebogozzák a lányukat egy koldustarisznyával! Hazamegy az asszony, elkesergi az urának, hogy sehol se kapott a fiának feleséget. - Hát akkor menj a szomszéd faluba - mondja az öregember. Elment az öregasszony, végigjárta a szomszéd falut is, de bizony ott sem volt szerencséje. Hiába, szegény embernek szegény a szerencséje! - No - mondta a legény, mikor az anyja hazajött -, most már magam próbálok szerencsét. - Elbúcsúzott apjától, anyjától, s nekivágott a világnak. Amint ment, mendegélt, folyton kesergett magában: ,,Hát csakugyan olyan semmirevaló vagyok, hogy egy leánynak se kellek? Ha az ördög küldene menyasszonyt, azt is feleségül venném! " Abban a pillanatban, honnét, honnét nem, egy öregember toppant elébe. - Adj? isten fiam! - Fogadjisten öregapám. - Mit mondtál az elébb? A legény megijedt, nem tudta, hogy mit feleljen. - No csak bátran, ne félj tőlem. Hátha segítségedre lehetek. A legény nekibátorodott, s elmondta, hogy milyen szerencsétlen. Már az ördögtől is elfogadná, csak kapna feleséget. - Hiszen ha csak ez a baj - mondta az öreg -, szerzek én neked leányt, akár százat is, válogathatsz közülük kedvedre valót. Éppen a tenger mellé értek, s azt mondta az öreg: - Fordulj háttal a tengernek, s úgy lépj a tenger felé. Egy szempillantás múlva a legény a tenger fenekén volt, ott is egy fehér márványkő palotában, s még jól körül sem nézhetett, az öreg tizenkét leányt vezetett a legény elé. Egyik szebb volt a másiknál. - Válassz, melyik tetszik - biztatta az öregapó. - Hej, öregapám, nehéz sor ez! Hadd gondolkozzam reggelig. - Hát csak gondolkozzál - mondta az öreg, s bevezette a legényt egy szobácskába, ott a legény lefeküdt, de nem jött álom a szemére: mind azon gondolkozott, melyik leányt vegye feleségül a tizenkettő közül. Egyszerre csak nyílt az ajtó, s belépett egy gyönyörű szép leány. - Alszol-e, szegény legény? Felelt a szegény legény: - Nem alszom, nem álmodom, azon gondolkodom, kit válasszak feleségül. - Éppen emiatt jöttem, te szegény legény. Vigyázz magadra, mert ez az öregember - ördög. Ha azt akarod, hogy élve kerülj ki innét, fogadd meg a tanácsomat. - Hát tanácsolj szép leány! - Holnap reggel ismét elővezeti az ördög a tizenkét leányt, te azonban válassz engem. A jobb szemem fölött egy kis szúnyogocska lesz, arról megismerhetsz. Mert tudd meg, holnap mind a tizenketten olyan egyformák leszünk, mint tizenkét tojás. Azután elbeszélte a leány, hogy ő egy kisebb faluban lakott, gazdag ember lánya volt, s éppen kilenc esztendeje, hogy eltűnt hazulról. Egyszer az anyja azt mondta haragjában, hogy bár az ördög elvinné, ő erre keserves sírással kiment az udvarra, s abban a pillanatban jött az ördög, fogta, vitte, s azóta itt van. Másnap reggel az ördög elővezette a tizenkét leányt, s át csakugyan olyan egyformák voltak, mint tizenkét tojás, de a legény meglátta a gazdag ember lányának a szeme felett a szúnyogocskát, s azt választotta. Nem tetszett ez az ördögnek, hirtelen összevissza zavarta a leányokat, de a legény most is azt választotta, akit először. Összezavarta még egyszer, de a legény most sem vétett. - No - mondta az ördög -, szerencséd, hogy mind a háromszor egyet választottál. Most már mehetsz haza, viheted a menyasszonyodat. Mindjárt nekikészülődtek, hamarosan a tenger partjára értek, de az örszágútig folyton háttal mentek, hadd lássák, nem jön-e az ördög utánuk. Egyszerre csak a tenger úgy eltűnt, mintha nem is lett volna, ők meg nagy vígan továbbmentek, s meg sem álltak, míg a leány házához nem értek. Már sötét este volt, bekopogtattak, szállást kértek, de a gazda nem ismerte meg a sötétben a leányát, s azt mondta: - Adnék jó szívvel, de látjátok, van már két szállóvendégem, ti már nem férnétek el. Csakugyan ott volt két utas ember. Akkor előlépett a leány, s azt mondta: - Lelkem apém, nem ismer meg? Hej, dehogynem ismerte meg! Sírt örömében a gazdag ember, ölelte-csókolta a leányát. - Hát ez a legény ki, aki veled jött? - Ez bizony az én vőlegényem, édesapám. Ő szabadított meg a pokolból. Bezzeg nem mondta a gazdag ember, amikor megtudta, hogy a legény földhözragadt szegény: eredj a pokolba! - és másnap megtartották a lakodalmat. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
