Meghalt Kristóf Ágota író

Irodalom

 
 
(MTI) - Kristóf Ágota 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon. Kilencéves volt, amikor szülei nagymamájához költöztették Szombathelyre, majd internátusba került. Ekkor születtek első versei.
    
Az érettségi után férjhez ment történelemtanárához, majd közös gyermekükkel 1956-ban Svájcba emigráltak. A háztartás vezetése és a gyermeknevelés mellett egy óragyárban is dolgozott. Kristóf Ágota elmondása szerint a gépek ritmikus zaja beindította lírai kreativitását.
    
1978-tól kezdett francia nyelven hangjátékokat és színpadi darabokat írni. A Svájci Irodalmi Archívum, amely megkapta hagyatékát, 23 drámáját tartja számon, de csak kilenc került a közönség elé. A nyolcvanas években zajos sikert aratott a Nyugat-Európában, majd később Magyarországon is megjelent A nagy füzet, A bizonyíték, valamint A harmadik hazugság című kisregényekből álló trilógiájával, amely körkép a második világháború éveiről, az azt követő világról egy család történetén keresztül. A trilógia több országban kötelező iskolai olvasmány.
    
2004-ben elkészült Az analfabéta című rövid önéletrajza. 2005-ben jelent meg Mindegy címmel novellákat és színműveket tartalmazó kötete, s mint akkor elmondta, "most már nincs kedve többet írni".
    
Az írónőt 1988-ban Olaszországban Alberto Moravia-díjjal, Németországban életművéért 2001-ben Gottfried Keller-díjjal, 2005-ben pedig Schiller-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. Tavaly a Neuchateli Intézet díjátadójára nem tudott elmenni megromlott egészségi állapota miatt, viszont idén a Kossuth-díjat személyesen vette át Budapesten.
    
Akkor az írónő úgy nyilatkozott, hogy vagy fél évtizede nem írt új művet, mert az egészségi állapota nem teszi lehetővé. "Olvasni sem tudok, mert a napjaimat kórházban töltöm, a kezelések nem engedik" - mondta, majd hozzátette: családjában, gyerekeiben, unokáiban leli örömét.