Balogh Géza
rendező, bábtörténész szakíró, fordító, dramaturg nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy felgöngyölíti az egykori Állami Bábszínház és jogutódja, a Budapest Bábszínház 60 évét - nem feledkezve meg a hazai színjátszás többi képviselőjéről sem. A bábjáték Magyarországon - A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig című, hiánypótló kötet nem csak tényleges fizikai valójában mondható súlyosnak: a benne található, a 60 évnyi történelem határait is jócskán kitágító információ-, fotó- és történetfolyam bőven szolgáltat értékes és érdekes adalékokat a magyar bábjátékról.
A kötet keddi bemutatójának a Budapest Bábszínház Játszó-Tere adott otthont, ahol a szerző rögtön el is merült az emlékezés és a nosztalgia tengerében. Elmondása szerint a munka során az volt számára a legnehezebb, hogy mit válasszon a számtalan emlék és élmény közül, illetve hogy szét tudja választani a publikust a nem publikustól, a fontos és kevésbé fontos dolgokat: emellett rá kellett ébrednie, hogy az aspektusok, rálátások nagyon különbözőek. Az Állami Bábszínházzal először 1957-ben kapcsolatba került Balogh Géza elmesélte: utólag jött rá, hogy a kötet egyáltalán nem csak a színház, hanem az 1945 utáni Magyarország története is egyben.
"A pártállam nem vette észre, hogy a gyerekekre jobban kellene vigyázni, mint a felnőttekre" - jegyezte meg humorosan a rendező az egykor monopolhelyzetben lévő bábszínház tevékenysége kapcsán, hiszen e falak között jócskán születtek olyan darabok, amelyek a gondolkodtatást, a korlátok közül való kimozdulást tűzték ki célul. A nagyon sokszínű, korabeli fotókkal gazdagon illusztrált - és ebben a minőségében is igazi kuriózumnak számító - album elsősorban a megalakulásról, a korabeli viszonyokról és a legfontosabb előadásokról mesél, a történet szálai pedig észrevétlenül egymásba fonódva rajzolják ki az elmúlt hatvan év Magyarországának képét is.
A fotókon egykori, korszakalkotó - és a korszakról árulkodó - díszletek, jelmezek, soha vissza nem térő pillanatok és kivételes alkotók elevenednek meg, egy kis időre visszahozva azoknak az előadásoknak az atmoszféráját, amelyeket a ma embere vagy fájó nosztalgiával, vagy a múlt iránti érdeklődéstől hajtva szemlélhet. A kötet jó érzékkel nem hagyja figyelmen kívül a magyar bábjáték kezdeteit és a Budapest Bábszínház mellett működő más társulatok történetét sem, de a főszerep mégiscsak a hatvanadik születésnapját ünneplő intézményé. Bár Balogh Géza nem ejthet szót a hatvan év minden egyes produkciójáról, kárpótlásul a függelékben az Állami Bábszínház és a Budapest Bábszínház 1949 és 2009 közötti műsora is helyet kapott.
Ahogy Sirató Ildikó szerkesztő fogalmaz: a kötetet csinálni is ünnep volt - a hatalmasra duzzadt anyagot ugyan meg kellett nyirbálni, de a kimaradt részek várhatóan egy másik kötetben látnak majd napvilágot. A szerkesztő szerint ez egy olyan "végtelen történet", amely nem zárul le az utolsó lappal, hiszen a szülők elhozhatják a gyerekeiket a színházba, hogy megnézzék, mi "a sztori folytatása", és adott esetben - 10-20 év múlva - tovább is írhatják azt.
Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója úgy vélte, ez a könyv nem csak a színháznak, hanem a nemrég elhunyt Szilágyi Dezsőnek is emléket állít, aki - feltehetőleg egyedüliként a magyar, de talán az európai színjátszásban is - 34 éven keresztül igazgatta az intézményt.
