Megkezdődött az Örkény István-emlékév

Irodalom

(MTI) Az emlékévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg Örkény István születésének 100. évfordulóján, csütörtökön Budapesten. A tárcavezető felidézte az író életútját, valamint emlékeztetett arra, hogy az örkényi humor mindenki számára, mindenkor kapaszkodót nyújthat.
 

Örkény István művei a határokon túl is nagy sikert arattak, szépirodalmi alkotásai mintegy húsz nyelven jelentek meg, két híres drámáját, a Macskajátékot és a Tótékat a világ számos színpadán bemutatták. Ez utóbbiért 1970-ben elnyerte a Fekete Humor Nagydíját ? emelte ki Réthelyi Miklós.  Az emlékév programjait ismertető sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Nemzeti Bank 5000 forint névértékű, Örkény István ezüst emlékérmét; az első darabot Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Radnóti Zsuzsa dramaturgnak, az író özvegyének adta át. Király Júlia egy-egy érmet adományozott Király Vilmosnak, az érem tervezőjének, E. Csorba Csillának, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának és az író két gyermekének, Örkény Angélának és Örkény Antalnak is. Balatoni Mónika, a Hungarofest Nonprofit Kft. kreatív és stratégiai igazgatója elmondta: úgy érezték, hogy a Hungarofestnek "kötelessége" felvállalni az Örkény-emlékévet. Az igazgató szerint széleskörű összefogás révén szakmai, ugyanakkor populáris elemeket is tartalmazó programsorozatot állt össze. 
 
A nagyközönségnek szóló elemek közé tartoznak a csütörtökön megnyílt, úgynevezett Örkény-szigetek, amelyeket az Olvasóligetek mintájára hoznak létre a PIM-ben, illetve kilenc fővárosi kávéházban. Az Örkény-szigeteken az író legismertebb műveit lehet kézbe venni magyar, angol, spanyol, illetve német nyelven. Balatoni Mónika megjegyezte, reményeik szerint hamarosan vidéki városok és további kávézók is csatlakoznak a projekthez. Az igazgató hozzátette: az emlékév során "nem várt felületeken" fognak Örkény-gondolatok feltűnni.
 
Példaként a metrót, a buszmegállókat, orvosi rendelők váróját említette. Ezenkívül meghirdették a Van egy perced? ? Alkoss! elnevezésű pályázatot is, amelyre 14 és 28 év közöttiek jelentkezését várják. Pályázni olyan művészeti alkotásokkal, például kisfilmekkel lehet, amelyek bemutatják az örkényi groteszk szemléletmódot, az író jellegzetes stílusát.
 
E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója a csütörtök este megnyíló Mi mennyi? ? Örkény István százéves című kiállítást ismertetve elmondta: a tárlat az életút legfontosabb állomásait mutatja be oly módon, hogy az örkényi szövegeket a groteszk szemléletmódot megjelenítő "látványkontextusba" ágyazták. 
 
 
A PIM Örkény-programjai közül a főigazgató kiemelte A Szkalla lányok című Macskajáték-átirat felolvasószínházi bemutatóját április 6-án Béres Ilona és Tordai Teri főszereplésével, az erdélyi Látó folyóirat Örkény-különszámának április 23-i bemutatóját, valamint megemlítette, hogy az intézmény egész évben Örkény-programokra várja a közönséget, a Múzeumok éjszakájára például maratoni felolvasással készülnek.  
 
Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) irodalmi szerkesztője bemutatta a három éve indult, ám most megújult orkenyistvan.hu honlapot, amelyen az Örkény-emlékév eseményei követhetők nyomon, valamint számos jogtiszta, digitalizált Örkény-mű olvasható. A honlap több multimédiás tartalmat is kínál, meghallgatható például Örkény István felolvasása és Mácsai Pál előadásában az író néhány egypercese is. A weboldalon jelenleg mintegy 350 fénykép található, a kutatók munkáját gazdag bibliográfia is segíti ? emelte ki a szerkesztő, majd bejelentette: az OSZK prózamondó versenyt hirdet az Örkény-emlékévben, a döntőt várhatóan november folyamán rendezik meg.
 
Szebényi Ágnes, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) munkatársa felidézte, hogy az OSZMI már január folyamán meghirdette első pályázatát az emlékévre 14?18 éves diákok számára. Az április 2-án zárult, Egypercesek színpadra! elnevezésű versenyre összesen 73 iskola jelezte részvételét, és végül 58 produkció jutott be. Ezekből a kilenc legjobb lesz látható április 15-én az Örkény Színházban tartandó gálaesten, a három legkiemelkedőbbet pedig különdíjjal is jutalmazza a zsűri (Ács Piroska, az OSZMI igazgatója, Gálffi László színművész és Radnóti Zsuzsa).
 
Reményi József Tamás, a Palatinus Kiadó irodalmi vezetője bejelentette: a kiadó megjelenteti Örkény István 1934-ben írt, egészen mostanáig egy bőröndben kallódó kisregényét, amely az Április címet viseli. A kiadóvezető szerint a mű, amelynek cselekménye egy elmegyógyintézetben játszódik, minden szertelensége ellenére beilleszthető az író életművébe, Örkény István maga is vállalná.
 
A Palatinus ezenkívül újra kiadja az Egyperces levelek bővített változatát ? tette hozzá Reményi József Tamás, aki megemlítette azt is, hogy az emlékév tiszteletére az Arcus Kiadó Kétpercesek ? Hommage a Örkény címmel albumot jelentet meg. Ebben száz kortárs képzőművész grafikája kíséri a válogatott egyperces novellákat. Örkény előtt tiszteleg a Tevan Alapítvány és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület gondozásában megjelenő 2x1 perces novellák is: a Tevan Könyvtár Új sorozatának első kötetében kortárs írók egyperces parafrázisait gyűjtötték egybe.