Megkezdődtek a határon túli magyar irodalmi napok

Irodalom


szentmartoni.jpg
Szentmártoni János

(MTI) Szentmártoni János legfontosabb feladatuknak a mindenkori kortárs irodalom és kultúra közönségének visszahódítását nevezte. Szerinte ehhez meg kell találniuk azokat az új csatornákat, amelyeken keresztül elérhetik a közönséget.

 
"Be kell bizonyítanunk, hogy a kortárs írók nem holmi múltból itt rekedt, érthetetlen figurái a társadalomnak, hanem eleven, élő sejtjei a társadalomnak. Meggyőződésem, hogy a magas szintű kultúra is képes szórakoztatni, csak éppen nem az eksztázisra épít, hanem a katarzisra" ? tette hozzá.
 
A Magyar Írószövetség elnöke úgy vélte: egyre többen érzik, hogy a lelki-szellemi kiürülés után feltöltődés következhet, ezt leginkább a művészetek segíthetik. Hangsúlyozta: az olyan találkozók, mint a székesfehérvári, olyan virtuális szigetet jelentenek, ahol "erőt gyűjthet az ember, kapcsolatokat építhet és lerakhatja alapkövét egy emberibb világnak".
 
A Szent István Művelődési Házban rendezett nyitóünnepség részeként adták át a Vár folyóirat szerkesztőségének díját, amelyet idén Szakolczay Lajos vehetett át. Ez volt az első alkalom, hogy a Vár-díjat nem határon túli kortárs író kapta. A díjazott az emlékplakett mellé egy fakardot kapott, mert ? mint Bobory Zoltán, a Vörömarty Társaság elnöke fogalmazott ?, erre is szüksége van egy Vár-védőnek.
 
A többnapos rendezvény meghatározó eseménye lesz az a tanácskozás, amelyen többek mellett előadást tart Kabdebó Tamás Írországból, Tari István Délvidékről, Szabó Ferenc atya, a Vatikáni Rádió volt munkatársa, Dupka György Kárpátaljáról, valamint Pomogáts Béla.
 
Emellett lesz egy kerekasztal-beszélgetés is, ahol az irodalmi folyóiratok határon túli kapcsolatairól lesz szó. Ezen jelen lesz Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője, Ködöböcz Gábor, az Agria főszerkesztője, Kilián László a Vár Ucca Műhely alkotója és bemutatkozik a készülő Vámbéry Alapítvány antológia is Hodossy Gyula író, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke jóvoltából.