Megszűnt a magyar könyvesbolt Kassán

Irodalom

(MTI) - A kassai magyar könyvüzlet nem csak egy bolt volt a sok közül, hanem intézmény a szó nemes értelmében. 1952 óta működött folyamatosan ugyanazon a helyen, a Fő u. 17 alatt. A rendszerváltáskor kísérlet történt, hogy Püskiék vegyék át, majd a Madách-Posonium üzletláncának egy fontos központja lett. Egy időben itt előadások is zajlottak. A kassai magyarok itt tudtak néhány szót váltani, a kirakatban hirdették a magyar rendezvényeket, bent szórólapokat lehetett kapni, s ha valaki nem tudott mit kezdeni fölöslegessé vált magyar könyveivel, bevihette oda. Most a szemétbe dobhatja - olvasható a tudósításban.
 

kassaimagyarmadachkonyvesbolt_byfelvidekma.jpg
Az üzlet
 
A Felvidék.Ma szerint elvben még 2010-ig ott maradhatott volna a könyvesbolt, de fenntartója megszüntette. "Anyagi okok is húzódnak a háttérben, de feladni egy ilyen bástyát önként nem szabad! Most döntött így a Madách-Posonium, amikor a Szlovák Rádió magyar adásának kassai tudósítói státusa is veszélybe került, sőt a Thália Színházat is megszűnés fenyegeti" - jegyzi meg az írás szerzője. Ugyanakkor egy érdekes eseményt is felidéz a kassai könyvesbolt gazdag múltjából, hogy az ne maradjon a feledés homályában.
   
1956-ban az üzlet vezetője, Wandratschek Dezső - aki ma Svájcban él -, azon törte a fejét, hogyan kellene a kirakatban jelezni, hogy miként vélekednek a kassai magyarok a magyar forradalomról. Egy könyvet tett ki a kirakatba, s ott nyitotta ki, ahol egy Petőfi-festmény volt látható. Alatta a felirat: "Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart." Izgatottan várta, érkezik-e visszajelzés a vásárlók köréből. Néhány nap múlva beszaladt az üzletbe Albin Babej vállalatigazgató. Zaklatottan kérdezte. - Dezsőke, mit csinált maga!? - Miért, mit? - Tudja jól, hogy miről beszélek! Ki kell venni azt a könyvet a kirakatból! - Mi az, már Petőfit sem szabad propagálni!? A könyvet becsukták. Viszont, az ügynek semmilyen hátrányos következménye sem lett senki számára - idézi fel a hírportál.