Megvannak 2008 versei

Irodalom

(MTI) - Szentmártoni János, a kötet szerkesztője elmondta: témájukban és formájukban minél sokszínűbb alkotások összegyűjtése volt a cél. A 2002 óta évente megjelenő antológiában az alkotók életkora szerint kapnak helyet a versek: így idén a február 26-án 99 évét betöltött Anavi Ádám erdélyi költő jegyzi az első alkotást, az 1986-ban született Nagy Katalin költeményei pedig utolsóként olvashatók.
 
Szentmártoni János hozzátette: a szerkesztésnél különös figyelmet szentelt a határon túli magyar költők verseinek, a méltatlanul keveset szereplő alkotók műveinek, valamint a személyes témák mellett a költőket foglalkoztató társadalmi kérdések megjelenítésének.
 
A versek mennyiségében az évek során nem érezhető változás, a magyar költők nagyon termékenyek - vélekedett Szentmártoni János, majd kiemelte, hogy a költemények hangulata ugyanakkor egyre komorabb, ritkán találni színvonalas, ugyanakkor optimistább és üdébb hangulatot sugárzó alkotásokat.
 
A csaknem háromszáz oldalas műben mások mellett Rába György, Lator László, Vasadi Péter, Tornai József, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Kun Árpád, Jónás Tamás és Kiss Judit Ágnes versei olvashatók.