Írnom kell, ez ilyen egyszerű. Lehetett volna másképp is, mondjuk hogy csipkét verek, gobelinezek, ütöm a triangulumot vagy kovácsoltvas-kapukat gyártok. (Még rengeteg tervem van, úgyhogy az is elképzelhető, hogy tényleg. A babagyár már nem jön össze, tuti, mert hát egy életem, egy halálom.)
Sosem akartam író lenni. Festőnek készültem, pontosabban először grafikusnak, de rájöttem (rávezetett egy mesterem), hogy a bal agyféltekémnél jobb a jobb, izgalmasabb, ami kijön belőle, a festés pedig sokkal inkább ösztönmunka, mint intellektuális. Uramisten, mi lett volna, ha zenész leszek? Aztán irodalmár lettem, slussz. Matek = ének = rajz = nyelv = irodalom. El van boronálva. Írva festek és írva énekelek.
Írás = hiánypótlás. Az írás képzeletjáték, megteremtem, amit a gyakorlati életben botladozó énem képtelen, vagy ami sors- vagy véletlenszerűen nem lehet az enyém. Az írás egy másik élet, amelyben a praktikus valóság tapasztalati darabkái úgy állnak össze, hogy létrehoznak egy új, másik valóságot, ami sokszor élhetőbb, mint a kézzelfogható. Magányos gyerekek legjobb szórakozása.
Írás = terápia. Írás közben tapasztalok, az észleleti és az agyamba kaotikusan bekerülő valóságszilánkokat rendszerbe rendezem, vagyis megértek, feldolgozok, újraélek, értelmezhetővé, elviselhetővé teszem az elviselhetetlent. (Ergo: az írás = sírás. Kiveszem magamból, feloldom, megszelídítem a mérgeket.) A magam pszichiátere vagyok. Átverem, kirúgom és meggyógyítom magam.
Írás = üzenet. Nincs a világon annyi beszélgetés, titkos összekacsintás, jel, hogy elég legyen mindazt kimondani, és egyre pontosabban, könyörtelenebbül, csupaszabbul, amit az ember magából mint választ, megoldást, létre vonatkozó igazságot nap mint nap kénytelen-kelletlen kicsihol. Hogy aztán újrafogalmazhassa később. Amit nem lehet kimondani, amit tilos, veszélyes, amit nem tudok kimondani, nincs rá szó, mód, alkalom, azt a papír engedi. Az írás = szerelmes üzenet. A címzett idegen.
Írás = közösség / találkozás. A közös pontokra rátalálni csuda. Ha az én egyedi, egyszeri tapasztalatom a valóságról egy másik emberben érintkezik az ő egyedi és egyszeri tapasztalatával, közösség leszünk, egy nyelven beszélő, a szerelem, szenvedés stb. emberi nyelvét beszélő lények, fizikumok, agyak, a beláthatatlan egész egymásba kulcsolódó, függő és ezért biztonságban, oltalomban elnyugvó apró darabkái.
Én úgy írok, mint élek. És csak azt írom, amit élek. A fantáziám, az álmaim ugyanúgy az életem valóságrostjai, mint az olvasmányélményeim (azok is tapasztalatok) és a személyes létezésem minden rezdülése. (Nagy szavak, brrrr!) Fogom magam, leülök a gép elé, és írok. Sosem tervezem el, hogy mit, a dolog tervezi el magát, átfolyik a tollamon, bocs, ujjamon és a klaviatúrán. (Hazudok!) A szavak meggyártanak engem. Babagyár. Babáznak velem a szavak. Azok a csúnya szavak.
Írás = Pontosnak lenni. Belezuhanni és észnél lenni egyszerre.
Nagy Gabriella
