|
műKEĐDvelő
- költői kérdések és válaszok -
május 24. fél 6-kor
Kőrizs Imre
beszélgetőtársak:
Imreh András, Mesterházi Mónika
Helyszín: MU Színház, 1117, Budapest, Kőrösy József utca 17.
/valaha lágymányosi művház, 4-es villamos végállomásánál/
Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter
KŐRIZS IMRE (Budapest, 1970) költő, műfordító. Az ELTE-n klasszika-filológiai és magyar szakos tanulmányokat folytatott. Jelenleg egy üzleti magazin olvasószerkesztője, illetve tanít is.
A WELLNESS-ROVATBÓL
I
Felkúsznak a falra a nagyplakátok,
hektárnyi a vertikális szemét.
Mint koldusok a büdös nagykabátot
télen, ölti megahamburgerét
a fal fel. Lónyi nőfej kéjre csábít:
vegyünk jegyet, vagy gyűjtsünk kupakot.
Cserélődik az anyag. Ami csáb itt
ma, az holnapra már megkopik ott.
A négyzetölnyi papír bigmeket
- felirata: "Ízes szegedi nyelven" -
a telefonos pofa eszi meg,
őt meg akármi, ugyanezen elven.
A korszakot lenyeljük, mint a nyálat,
időnk képletes bendőnkben tenyész,
s aki képletes torkunkban tanyázgat,
ha néha e bendőbe belenéz,
ugyan mit, ha nyelőcsövünkön átlát,
mit lát e tápcsövön keresztül ő?
A simaizmok perisztaltikáját,
meg-megfeszülő, el-elernyedő
csatornákat, gejzírjeit a savnak,
testmeleg láva szerves gleccserét,
falatokat a falak közt, haladnak,
emésztődnek, a nyers anyagcserét.
II
Hogy mikor kezdődik egy diéta, az szemléleti kérdés.
Vasárnap óta lékúrán vagyok.
Akkor este nyolckor ettem utoljára, mondjuk negyven órája.
De hát a nem evés csak nem kezdődhet evéssel?
Akkor viszont mikor?
Másnap reggeltől?
Vagy - ugyan miért? - éjféltől?
Vagy akkortól, amikor először égett az arcom?
Állítólag az első néhány leadott kiló amúgy is csak "vízfogyás".
Ez rejtélyes, egyszersmind mindegy.
Az elvesztett anyag
- agyő, kis lovag, ez mind ön voltam egykor -
minéműsége nem érdekel,
e tárgyban joggal süthető rám az ide- és formalizmus bélyege.
Mint amikor a szomszéd kunyerálta félszívvel a kitett íróasztalt:
ha nekem már nincs rá szükségem, levinné a pinyóba -
bár neki persze csak az anyag kell.
Még jó. Mert a szellemről magam sem kívánnék lemondani.
Ami mármost a méregtelenítési vonatkozást illeti,
az is hidegen hagy. Hiszen ahogy nem vagyok tiszta szellem,
színhúsnak sem gondoltam magam soha.
A méreg is én vagyok,
ahogy a beleimben a kis segéderők is,
akiknek én jelentem az univerzumot,
mint a Sötét zsaruk II-ben a pályaudvari véglényeknek
a csomagmegőrző szekrény.
Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. (De hogy ezzel!)
Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font.
Éppen ebbe untam bele: hogy belőlem minden egycentis szelet fél kiló.
Bár ezen a lékúra sem segít,
ha az ember igény szerint fogyaszt gyümölcslét, a súlycsökkenés nem tetemes.
Akkor talán leginkább
a könnyű reggelek,
amikor úgy ébredek,
mintha egy dobozból vennének ki
(ami nem azonos a skatulyából való kihúzottsággal),
vagy az az ilyenkori, egyébként alaptalan tettrekészség,
amit különben csak esténként vagy hidakon járva érzek.
Az elmozdulás, a szabadság,
hogy magabiztosan pillanthatok az aluljárók ványadt pitéire és barbár gyrosaira.
Hogy az idő,
mint különben talán csak teafőzéskor,
nem ellenem, hanem nekem
- bár a lékúra sem mindenható, tehát: mégis - múlik.
|
