(MTI) - A felvilágosodás folyamatának végével az opportunizmus kőkemény fallá változott - fejtette ki a magyar író azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy érzi, mi veszett el azzal, hogy véget ért a forradalmak kora. Azt mondta, az opportunizmus annak a reménynek a feladásához köthető, hogy egymásnak még valami újat tudunk mondani magáról az emberről. A kritikus gondolkodás hiánya szerinte mintegy lehetővé teszi a tökéletes opportunizmust, azt, hogy a valóságot és a képzeletet összetévesszék huzamos ideig, 15-20 évig.
Nádas Péter az ötödik alkalommal megrendezett PEN World Voices Festival kiemelt vendége. A New York-i Városi Egyetem előadótermében Kira Brunner Don, a Lapman's Quarterly kiadvány szerkesztője faggatta az Emlékiratok könyve című regénye kapcsán, amelyet a PEN műsorfüzete szerint Marcel Proust és Thomas Mann műveihez hasonlítanak.
Az író egy másik, az 56-os forradalomhoz való viszonyát firtató kérdés kapcsán beszélt arról, hogy a forradalmak kora szerinte véget ért. Azt mondta: az 1956-os forradalom kapcsán ma már nem érez izgalmat, legfeljebb szomorúságot vagy kétségbeesést, "de azt se nagyon". A szomorúság abból jön, hogy "a forradalmak korszaka véget ért, egyszer s mindenkorra - bár ebben nem vagyok teljesen biztos -, s ezzel nagyon sok minden véget ért az európai kultúrában". Leszögezte, hogy 1989-ben nem volt forradalom, a szovjet birodalom omlott össze, még csak nem is a kommunizmus, mert nem voltak kommunisták.
Nádas Péter a valóság és a fantázia viszonyát illetően arról beszélt: íróként a képzelet és a realitás között hajózik. "Igyekszem úgy hajózni, hogy egyik parton se kössek ki, nincs szükségem se élelemre, se italra, nem kell semmit sem felvennem, üzemanyagra sincs szükség". Ez azért fontos - mondta -, mert a fantáziát és a valóságot is egyfajta ellenőrző apparátusként használja.
Azzal kapcsolatban, hogyan fogadja azt, hogy az Emlékiratok könyve című 1986-os nagyregényét a kritikusok Marcel Proust és Thomas Mann műveihez hasonlították, azt felelte: a diplomatikus válasz az, hogy ezt nagyon megtisztelőnek érzi. Ugyanakkor megjegyezte: "szerintem nincs sok közöm egyikhez sem", ez az összehasonlítás a kritikusok részéről egy kényelmes megoldás, ezekkel a nevekkel kerülik meg azt a munkát, amelyet az elemzéssel el kellene végezniük. Úgy fogalmazott, parodisztikus viszonyban van a két íróval, ő ugyanis azt írta meg, amit ők elhallgattak, olyan formákat választott, amelyeket ők tiltottak.
