Nagy az érdeklődés Bódis Kriszta filmje iránt
"- Mi az, ami számodra legfontosabb ebben a filmben?
- Jelentős állomása ez a dokumentumfilmes pályámnak. Hálás vagyok a film két főszereplőjének, mert nyitottak voltak felém, elfogadtak, megbíznak bennem, barátok lettünk. Az ö szerelmük valóságából alkothattam meg ezt a filmet, mely hitem szerint ugyanúgy túlmutat személyes történetükön, mint ahogy a Rómeó és Júlia sem csupán két fiatal szerelméről szól, hanem arról a világról is, amely két ember kapcsolatát befolyásolja. Ebben a filmben benne van a szegényekkel, romákkal, a melegekkel, vagyis a kisebbségekkel szembeni értelmetlen és konok társadalmi elutasítás, csakúgy, mint a családon belüli erőszak problémája. De benne van a szerelem is. A szerelem a legellentmondásosabb érzés. Úgy gondolom, hogy miközben az életünk része, lényegét tekintve mégis fölötte áll minden társadalmi és kulturális különbözőségen, de nem feltétlenül híd a másik emberhez. Ezért is olyan nehéz mindannyiunk számára. A szerelem meghaladja az ember képességeit. Emberfeletti érzés. De az biztos, hogy nem kisajátítható. A szerelem mindenkié." (A teljes szöveg a film.hu-n olvasható.)