(b) Roma Szent Mihály lován, hogy láthassam az egész várost
a hét domb egyikére fölkapaszkodám
majd letekintve ? honnan érc-lován ülve Garibaldi,
ajkbiggyesztve, Pio Nono Vatikánjára néz,
az orom hátán a rom szüntelen alakulását láttam;
rádöbbentem: Rómában nincsen penész
mert újrasarjadva minden mindenre épül
és ez a föltöltődés a történelem.
(lám odabent azaz, lefutván: idelent
a pápaságba is beépült a bűnös,
a kiirthatatlan pogány elem).
Elfogott a kétség, lehet-é, hogy nem csak Janus
De kétarcú, pogány?keresztény minden Isten?
Egyik kezével sújt, hogy aztán fölédhajolva
A másik kezével fölsegítsen?
*
A Trattoria Marcella, a folyosótól
Mely a Vatikánból az Angyalvárba vezetett
Éppen két háznyira van. ? Itt megtorpantál.
Nem volnál lakáj ? ma sem vagy az ? udvaronc,
Kardinális sem, nem is kegyenc. Mi voltál hát?
Hitetlensége börtönébe zárt fegyenc.
A küldöncök egyike voltál, ki Bakócz
Tamás sleppjéből ittragadt. Talán mert
Megneszelted az otthoni vészt, az ökörsütés
Helyett Dózsa György húsából a pecsenyesütést.
Vagy, ki tudja, Lászai János kanonok
Kérésére fölsöpörted a Stefano Rotondo kövét.
Most itt állsz a folyosófal tövében és sárgulsz
Mint amott a hárs. A hatvannégyes buszt simogatja
Csupasz karjaival a fürtös akác.
A felhőket megfesti az őszi nap, platánlevél
a csipkézett bástyafalon, s mint fönt a felhőszegély
idelent is zománcozott e verőfényes pillanat.
Az Angyalvárban az egyik della Robbia.
Zománcának titkát, szelencébe zárva, egy szobor
Belsejében rejtette el ő ? így a szájhagyomány.
A szobor töretlen. A család kihalt. Kihalok én is?
Avagy kihajtok mint tavasszal a hárs, az akác?
(Ha már kenyér nem lehettem, leszek-é kovász?)
