Most nagyon távoli

Most nem szabadna megszólalnia, még csak könnyen
felismerhető (félreérthető?) mozdulatot sem tennie,
sőt, gondolnia sem arra, hogy tüstént válaszolnia
(reagálnia?, ütnie?) kellene, bizonyítania, hogy
nem hagyja annyiban, hogy van olyan erős (bátor,
ügyes), hogy? Most vissza kellene vonulnia, elbújnia
a józanság (a józan ész?, a gyávaság?, a jövő?)
szoknyája mögé, vállalnia, ha kell, a vereség, a
pillanatnyi csatavesztés megalázó következményeit
(menedékét?) is? Most mielőbb el kellene kotródnia
az útból, félreállnia, meghúzódnia a padkán, az
árokban, a mező szélén? Most hirtelen meg kéne
betegednie, öregednie (halnia?), vagy legalábbis
eljátszania effélét, ahogy a feketébe öltözött, arcukat
kendőbe rejtő, bicegő, köhögő, sarokban gubbasztó
fiatal nők eljátszották a háborúban (a háború végén),
amikor a beözönlő, a győztes (ellenséges) hadsereg
mindenható (kiéhezett) katonáinak (bikáinak?)
a szemét (orrát?, ösztönét?) akarták megtéveszteni?
Most igen mélyre kellene elvetnie (elásnia?) a magot,
hogy ne jövőre, hanem csak évek múlva keljen ki,
amikor nem várja már senki, amikor észrevétlenül
elölről kezdheti majd? Most óvakodnia kellene tőle,
eszébe se szabadna jutnia, hogy a túlélést (a
túlhalást?) választotta, hogy egy magasabb erő
sugallatát(?), parancsát(?), szentjánosbogarait(?)
követi? Most a hasáig le kellene szívnia a portól(?),
kipufogógáztól(?), savas esőtől(?), acsarkodástól(?)
megsavanyodott levegőt, hogy aki a szűk konyha
plafonjához csapja a penészes uborkával teli üveget,
s ahelyett, hogy takarítana, szellőztetne, naponta
odavág még egyet, előbb-utóbb levegő után kapkodjon,
fogja föl, mit cselekszik, s mintha az időjárásról,
a derékfájásról, a politikáról már minden
elhangzott volna, segíteni neki a porszívózásban?
Most nagyon távoli (létfontosságú?, ismeretlen?)
dolgokra szabadna csak gondolnia
(készülődnie, várnia), mintha a világ az ősrobbanásra,
a sejt a megtermékenyítő másik sejtre,
a semmi a mindenre várna.