Ott várt mindig a téren a vak hordár
egy kopott padon, mellette bajban is
hű társa, a gumikerekű kocsi a hosszú
hámmal, abba fogta be magát,
ha szekrényt, ágyat, nehéz mosógépet
cipelt át a délelőtti városon ? ? ?
Látom, ahogy karját fogva vezetik
az útkereszteződésnél, hallom félénk
szavát: ?VIGYÁZZ!? ? s zihálva fut tovább.
Eltűnt hány ember és halálos?szépen
ellobbant mennyi virág körötte,
de ő él mégis, itt a képen ?
A festő megszenvedett
látomásában.
Az ikon-barna és
szürke színek
szelíd fájdalmában,
szeme örök
éjfél-idejében ?
Isten-után-
Kiáltozó szegény.
