Novemberben ismét Győri Könyvszalon

Irodalom

 Varró Dániel

(MTI) Varró Dániel gyerekeknek szóló műveit keresik, kedvelik a legfiatalabb könyvrajongók ? számolt be a gyermekkönyvtár tapasztalatairól Horváth Sándor Domonkos, a városi könyvtár igazgatója. A költő munkáinak az olvasók körében megnyilvánuló népszerűsége fontos szerepet játszott a díj odaítélésében ? tette hozzá a szakember. A díjazott szerzői esten mutatkozik be a közönségnek november 11-én a szalonnak helyet adó Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. Közreműködik a Hangraforgó együttes.

A könyvek seregszemléjén írókkal és költőkkel, előadóművészekkel és kiadókkal találkozhatnak az érdeklődők. Lackfi János költő a kultúraközvetítés különféle formáiról tart előadást A szegényember winchestere ? elektronikus üzenet és eleven szó címmel.
 
A rendezvénysorozaton gyermekműsorral lép fel a Sebő együttes. Ugyancsak óvodásokat és kisiskolásokat szólít meg Gryllus Vilmos Hova mész falevél? című műsorával. Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter pedig filmforgatáson játszódó komédiával szórakoztatja a szalon felnőtt látogatóit.
 
Péreli Zsuzsa textilművész is rendezvény vendége lesz. A Városi Művészeti Múzeum kiállításán éppen abban az időszakban vonultatják fel az alkotó munkáit. A művész-közönség találkozó ? amelyen közreműködik Tolcsvay László zeneszerző ?bizonyára sokak figyelmét felkelti a tárlat iránt.
 
A pódiumszínpadon és a Kisfaludy Teremben három napon át szinte folyamatosan írók, költők mutatják be legújabb munkáikat. Kedvcsináló ismertetőt hallhatnak az érdeklődők egyebek között Orosz István A követ és a fáraó című könyvéről, Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényéről, Cseke J. Szabolcs Áldatlan aratás című verskötetéről. Ezúttal ismerkedhet meg a közönség a Kisalföld verses hangoskönyvével is. A napilap kiadványának különlegessége, hogy nem hivatásos előadóművészek, hanem olyan ismert személyiségek olvassák fel a XX. századi magyar irodalomból választott kedves versüket, akiknek mindennapi hivatásától távol, de lelkükhöz közel áll az irodalom.