Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit

Irodalom

(MTI) - Az Andrew Motion vezette öttagú bizottság, amely kedden este hozta nyilvánosságra a 13 címből álló listát, összesen 138 kötetből válogatott. "Az idei válogatás széles területet ölel fel, nemcsak földrajzi szempontból, hanem tematikailag is. Nagy hatású történetekről van szó, amelyek az ismerős világot idegenné teszik, és hatalmas történelmi, illetve érzelmi távlatokat fognak át. Biztosak vagyunk abban, hogy provokálni és szórakoztatni fogják a közönséget" - mutatott rá Andrew Motion, aki 1999 és 2009 között Nagy-Britannia koszorús költője volt.
    

petercarey.jpg
Peter Carey

A díj honlapja szerint a listán szerepel Peter Carey legújabb kötete, a Parrot and Olivier in America. Az ausztrál író egyike annak a két szerzőnek - J. M. Coetzee-vel együtt - akinek eddig kétszer is sikerült elnyernie a Booker-díjat, 1988-ban az Oscar and Lucinda, 2001-ben pedig a True History of the Kelly Gang című kötetével, amely magyarul Ned Kelly balladája címen jelent meg. Illywhacker című könyve 1985-ben szerepelt a szűkített listán, a Theft: A Love Story pedig 2006-ban felkerült a hosszabb jelölti listára.

   
Az idei esélyesek közül három szerző már szintén eljutott korábban a "rövid listáig", volt aki többször is. David Mitchell, aki most The Thousand Autumns of Jacob de Zoet című könyvével versenyez 2001-ben és 2004-ben is bekerült az utolsó körbe, de bejutott már a legjobbak közé Damon Galgut, akinek In a Strange Room című műve szerepel az idei "hosszú listán" és Rose Tremain is, akinek Trespass című kötetét sorolta a legjobb 13 közé idén a zsűri. (Rose Tremain, akinek 1989-ben jelölt könyvéből, a Restoration-ből készült a Változások kora című amerikai film, és akinek Színarany címmel magyarul is megjelent egyik regénye, a The Colour, két alkalommal a Booker-díj zsűrijének munkájában is részt vett.)
   

howardjacobson.jpg
Howard Jacobson

Howard Jacobson neve sem új a Bookerért folyó versengésben: a brit szerző, akinek The Finkler Question című könyvét válogatták be idén, Who's Sorry Now? című kötetével 2002-ben, a Kalooki Nights-szal pedig 2006-ban már eljutott a "hosszú listáig".

   
Az idei jelöltek között van még Emma Donoghue Room, Helen Dunmore The Betrayal, Andrea Levy The Long Song, Tom McCarthy C, Lisa Moore February, Paul Murray Skippy Dies, Christos Tsiolkas The Slap és Alan Warner The Stars in the Bright Sky című regénye.
   
A szűkített listát, amelyre a tizenháromból hat kötet kerülhet fel, szeptember 7-én, a győztes mű címét pedig október 12-én hozzák nyilvánosságra.