Nyíregyházán rendezik az idei VersFesztivált

Irodalom


MoriczZsigmondSzinhaz_Nyiregyhaza_20080821.jpg
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

(MTI) A profi színházak, a színészek és az előadóművészek, a nem hivatásos versmondók és társulatok, valamint a zenekarok és a filmes alkotók idén négy ? versszínház, verszene, versmondás és versfilmek ? versenykategóriában indulhatnak ? közölte a szervezésben közreműködő nyíregyházi teátrum.
 

Idén először kétlépcsős rendszerben bonyolítják le a versenyprogramot, a nevező produkciók közül héttagú szakmai előzsűri válogatja ki a legjobbakat, amelyek részt vesznek az októberi versenyprogramban és bemutatkoznak a közönség előtt. Minden kategóriába jelentkezhet hivatásos és nem hivatásos művész és alkotó. A korábbi évekhez képest bővültek a lehetőségek a versszínház és a versfilmes alkotások terén, így hazai és külföldi, magyar és idegen nyelvű előadások és alkotások egyaránt nevezhetnek.
 
A versmondás kategóriájában a kortársak mellett idén is a születési és a halálozási évfordulós klasszikusoké a főszerep, így többek között Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Szabó Magda, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula, Parancs János, Nemes-Nagy Ágnes, Örkény István, Karinthy Frigyes és Áprily Lajos művei hallhatók.
 
A versszínházi versenyben valamennyi versekre, elbeszélő költeményekre vagy más költészeti alkotásokra épülő, színházi igényű előadás nevezhet. A versenyprogramban elbeszélő költemények, verses drámák, trubadúrlírai művek, előadóestek, verses monodrámák, performanszok, költői művekre, versekre épülő mozgásszínházi előadások és emlékestek is helyet kaphatnak.
 
A verszenék színpadán zenekarok és kíséret nélküli énekesek léphetnek fel, nevezni legalább három dallal, de legfeljebb 40 perces koncerttel lehet.
 
A versfilmek esetében amatőr és profi filmesek részéről is van lehetőség kisjátékfilm és etűd benevezésére, a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audiovizuális megvalósítása révén etűdszerű, rövid, öt-tízperces vagy hosszabb lélegzetvételű, legfeljebb 40 perces alkotásokkal. Témája szerint bármely költő vagy író szellemi örökségét vállalva, az adott szerző munkásságának jegyében készült, vagy különböző költészeti alkotást feldolgozó filmes alkotásokat várnak.
 
A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, ahol a vers valamennyi formája bemutatkozik. A fesztivál Miskolcról indult, budapesti otthona mellett vendégeskedett már Pécsett, Krakkóban és Berlinben, a fesztiváldíjasok pedig Stockholmban és New Yorkban is felléptek. A szervezésben a Magyar Versmondók Egyesülete mellett a Móricz Zsigmond Színház és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület is közreműködik.
 
A részletes versenyfelhívás a Kaleidoszkóp VersFesztivál hivatalos honlapján, a www.versfesztival.hu oldalon olvasható, ahol június 15-ig várják a produkciók jelentkezéseit.