Odüsszeia-maraton Brüsszelben a görögök támogatására

Irodalom

(MTI) Az egyik brüsszeli előadóteremben megszervezett 12 óra Görögországért elnevezésű rendezvényt brüsszeli európai polgárok kezdeményezték az Európai Unió fővárosában, amely számos görög szemében részben felelős az országukban bevezetett megszorító intézkedésekért.
  

? Támogatásunk és szolidaritásunk konkrét jelét akarjuk mutatni a görögöknek ezen válságos időkben ? mondta Jimmy Jamar, a rendezvény kezdeményezője. ? Célunk az is, hogy felhasználjuk a kultúrát a görögök ellen kialakulóban lévő, téves nézetek ellen, amelyek szerint tolvajok, semmittevők, haszonlesők lennének. Meglepődtem a förtelmes dolgokon, amelyeket hallottam róluk ? tette hozzá a belga férfi.
 
Homérosz eposzának szövegét négyszáz részre osztották fel, amelyet felnőtt és gyermek önkéntesek olvastak fel francia, holland, angol és görög nyelven. A délelőtt megkezdődött esemény várhatóan a kora esti órákban ér véget.
 
A rendezvény görög művészek koncertjével zárul. A bevételt egy hátrányos helyzetben lévő gyerekekkel foglalkozó görög egyesületnek ajánlják fel, ezek a gyerekek a válság miatt egyre többen vannak ? mondta Jamar.