Októberben Frankfurti Könyvvásár

Irodalom

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) október 3?8-a között a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületétől (MASZRE), valamint a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) pályázat útján elnyert támogatással idén is kollektív nemzeti standot állít a Frankfurti Könyvvásáron. Három év után új kiállítási installációt terveztetett az Egyesülés: úgy alakították ki a magyar standot, hogy az érdeklődők áttekintést kaphassanak a magyar anyanyelvű könyvkiadás nemzetközi figyelmet érdemlő újdonságairól, illetve a stand közepén kialakított átriumos térben kulturális programokon, felolvasásokon, irodalmi esteken vehessenek részt.

Fő téma: ?56

Az 58. Frankfurti Könyvvásár a magyar könyvkultúra számára azért is különösen jelentős, mert a nagyszabású németországi Magyar Kulturális Évad, a Magyar Akcentus elnevezésű programsorozat fontos állomása lesz ez a bemutatkozás. A stand és a magyar vonatkozású programok középpontjában természetesen a 1956-os forradalom félévszázados jubileuma áll. Ennek megfelelően az MKKE összegyűjti és kiállítja a korábbi esztendőkben megjelentetett, s mindenekelőtt természetesen az évfordulóhoz kapcsolódó új kiadványokat, nem csupán a magyar nyelvűeket, hanem a külföldön közreadottakat is. A standon kinagyított fotók emlékeztetnek 1956 emlékezetes pillanataira.

Az 58. Frankfurti Könyvvásár október 3-dikán 17 órakor, a Congress Centerben sorra kerülő ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. Maga a könyvvásár a kiállítók és a szakmai látogatók számára október 4-dikén 9 órakor nyitja meg kapuit, s minden nap 18.30-ig tart nyitva. A zárónapon, október 8-dikán egy órával korábban, 17.30-kor fejeződik be. Ebben az esztendőben a szervezők két napon teszik lehetővé a publikum részére, hogy meglátogathassák a standokat: 7-dikén és 8-dikán, szombaton és vasárnap.

A díszvendég: India

Idén India lesz a vásár díszvendég-országa. A világ egyik legnagyobb és legnépesebb országa másodszor kap lehetőséget arra, hogy könyveit, kultúráját bemutathassa. A 24 nyelven ? köztük angolul ? évente több mint 77.000 új könyvet megjelentető, 15.000 kiadóval büszkélkedő állam a Frankfurti Könyvvásár 6. sz. csarnokában, összesen 1400 m2 alapterületen vonultatja fel kiadói műhelyeit, szerzőit. A frankfurti szervezőktől kapott tájékoztatás szerint India kiállításokkal, filmvetítésekkel, táncbemutatókkal színesített, az ország könyvszakmai és kulturális életének egészét átfogó programsorozattal jelentkezik, melynek keretében számos indiai szerzővel ismerkedhetnek meg a látogatók, nem csupán októberben Frankfurtban, hanem más német nagyvárosban, így Lipcsében, Münchenben, Hamburgban is.

A tervezett program:

Október 5. (csütörtök) 15.30
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Könyvbemutató: Németországban élő magyar kortársak és harcostársak visszaemlékezései 50 év után. Moderátor: Török Miklós (szerkesztő és szerző, Frankfurt am Main)

Október 6. (péntek) 12.00
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Bemutató: VisitCarD ? 77 magyar szerző 22 európai nyelven (Typotex Kiadó). Moderátor: Karádi Éva (Lettre Internationale)

Október 6. (péntek) 13.30
Nemzetközi Központ (H 5.0 D 901)
Visszatérés Jugoszláviába
Pódiumbeszélgetés: Végel László (Újvidék, Szerbia), Sasa Stanisic (szül. Bosznia-Hercegovinában, Lipcsében él) és Roman Simic (Zagráb). Moderátor: Julia Encke (Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung). A délszláv háború óta hosszú évek teltek el és a nyilvánosság rég más témák felé fordult már. Van-e a határokon átívelő intellektuális összefogás, vagy a költők és értelmiségiek is mélyítik az árkokat? Az LCB és a DAAD berlini művészeti programjának közös rendezvénye.

Október 6. (péntek) 15.00
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Felolvasás: Závada Pál: Jadviga párnája
Moderátor: Dalos György (Berlin)
Október 6. (péntek) 16.30
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Felolvasás és beszélgetés Kerékgyártó Istvánnal
Modarátor: Dalos György (Berlin)

Október 7. (szombat) 11.00
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Beszélgetés: Rainer M. János: Nagy Imre ? A sztálinistától a magyar népfelkelés mártírjáig.
Moderátor: Michael Werner (Schöningh Verlag). A Collegium Hungaricum Berlin és a Schöningh Verlag közös rendezvénye.

Október 7. (szombat) 12.30
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Könyvbemutató: ?Berlin, drágám. Hunyja le a szemét.? Magyar szerzők írásai Berlinről. Nádas Péter, Végel László és a kötet többi szerzője beszélget a könyv kiadóival, Dózsai Mónikával, Gönczy Gabriellával és Nina Hartl-al. A Collegium Hungaricum Berlin és a DAAD berlini művészeti programjának közös rendezvénye.

Október 7. (szombat) 14.30
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Felolvasás és beszélgetés Nádas Péterrel
Moderátor: Dalos György (Berlin)

Október 7. (szombat) 17.00
Magyar nemzeti stand (H 5.0 C 902)
Fogadás: Magyar Akcentus a Frankfurti Könyvvásáron
Díszvendég: Nádas Péter. A Collegium Hungaricum Berlin és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése fogadása a magyar írók és kiadók tiszteletére.

Október 7. (szombat) 20.00
FFM Filmmúzeum
Vetítés és beszélgetés: Forró ősz a hidegháborúban ? Magyarország, 1956. Dalos György beszélget Rainer M. Jánossal. (Vetítés: 55 perc)

Október 8. (vasárnap) 11.30
Nemzetközi Központ (H 5.0 D 901)
Pódiumbeszélgetés: Duna ? Európára várni egy európai folyó partján. Résztvevők: Frank Gaudlitz, Paul Lendvai, Morvai-Horváth Hedvig és Zeno Pinter
Moderátor: Jörg Magenau
Szervezők: Kelet-Európai Német Kulturfórum és a Frankfurti Könyvvásár Nemzetközi Központja

A Frankfurti Könyvvásár honlapja (angolul)