Május 22-én este héttől a Kópia Kávézóban (VI. Zichy Jenő u. 4.) Oravecz Péter költőt mutatják be a Ködlámpa nevű rendezvényen. Az est házigazdája: Kiss Judit Ágnes.
Oravecz úti-esszéje az Európai Utasban:
Magyarul Granadában
Van úgy, hogy az ember mindenben csalódik. Csalódik a szerelemben, csalódik körülményeiben, csalódik hazájában, a mindennapokban, melyek a politika fullasztó szmogfelhőiben lassanként ellehetetlenülnek ? s mindennek tetejébe csalódik álmaiban is, hisz nincs miért Gauguin után menni egy eltűnőfélben levő világ morzsányi szigetére, ha óceánmélyi atomrobbantások háborítják a ?visszafejlődni? vágyó vándor nyugalmát. Célszerű ilyenkor összespórolni egy repülőjegyre valót, s Granadáig meg sem állni. Akit egyszer e mesés városba vet a sors, egészben már nem tér haza: fél lelke örökre ottmarad, kísértő árnyként bolyong hajnalig. Most épp egy arab ékszerárus boltja előtt állok. A kirakat üvegén már esti fényben dereng az óváros: meredek lejtők, bármerre nézek, kanyargó utcácskák, sejtelmes sziklakertek; egy cigányasszony hasispipára gyújt, majd egy dalra ? csukott szemmel hallgatják a házak, egymásnak döntik homlokuk; milyen szerencse, a szerelmes kamaszok csak átlépnek a szemközti teraszra, s boldogságuknak már semmi sem szabhat gátat. Hanem a vár alatti völgyben ma szokatlanul nagy a csönd, noha a teraszhelyiségek, mint mindig, tömve turistákkal. Egy forrás nélküli, túlvilági hang visszhangzik az Albayzin és az Alhambra között. Fülelek, forgatom a fejem, mint a többi álmélkodó ember, egyik szemöldököm gyanakvó, a másik kérdőjellé görbül. Egy magyar író, akit Pedrónak hívnak. Péter, Peti szóba sem jöhetnek. Aki nem tudja, hogy spanyolul csodálkoztam a világra, könnyen hiheti, sznobizmusból választottam művésznevet magamnak, holott szó sincs erről. Mostohaanyám a magyar nyelv, de a legszeretetreméltóbb nő, akit valaha ismertem. És nem lennék fogadott fia, ha nem Weöres Sándor, Csukás István, Lázár Ervin vagy Kormos István visznek Hozzá vendégségbe még óvodás koromban. Immár az Ő szemével látom a világot, s az Ő fülével hallgatózom az arab árus kirakata előtt is. S ezért nem vagyok jó ?csalódott vándornak?: fél földrésznyire a kilátástalan depressziótól kis hazámmal dicsekszem; flamencót tanulni jöttem, s a spanyol bor magyar népdalokat csal ki belőlem. Máig nem tudom: szerencsémnek vagy páratlan megérzéseimnek köszönhetem, hogy fél óra céltalannak tűnő séta után a várfal tövében rábukkanok a furcsa hang forrására. Aprócska jószág költözött egy hajszálrepedésbe, s ha nem látnám, miként rezegteti érdes szárnyacskáit, eszembe sem jutna, hogy ő bűvölte meg a várost. Mikor letérdelek hozzá, szégyellősen elhallgat, egyik csápja gyanakvó, a másik kérdőjellé görbül. Kéreti, kéreti magát, végül kinyújtott mutatóujjamra mászik. Kis tücsök ? így szólok, míg az utcai zsivalygás újra betölti ezerágú medrét ?, ha már így magunkra találtunk, kérlek, vigyázzunk egymásra. Bárhová sodorjon a csalódás hirtelen szele, gondolj rám, kis tücsök, ciripelj helyettem is. Mindnyájunk helyett.
Két verse az Élet és Irodalomból:
Maya
ez kérem szépen itt a noé bárkája
vegyük példának okáért ezt a papagájt
két hete szökött meg a kínai étteremből
vagy tessék megnézni kérem
ezt az elpilledt postagalambot
külföldre tart éppen valamelyik ararátra
hegyi lakunkat szemelte ki pihenőnek
havonta egyszer megjelenik
nem szoktatta ide senki
maguk sem örökre jöttek de ha egyszer
beleszeretnek a hegyi magányba
már mindig csak a turistaház csöndjére vágynak
van két kutyánk is vadmacska kígyók
néznek ugye pedig köztudott ahol viperák siklók
tekergőznek a kenyértartókban
ott nem szeplős az egérszartól minden
(stb)
M.M.
asszem rájöttem mért fáradok el itthon
ha itthon maradok mért jobban
mintha elmennék valahová házon kívül
mondjuk elmennék vásárolni vagy fodrászhoz
nem fodrászra már nincs pénzem
akkor csak sétálni a sarokig meg vissza
itthon ugyanis hogy legyen a bot kezemben
ha főzök vagy takarítok
hát nincs is soha a kezem ügyében
folyton elhagyom valahol
egyszer a fürdőszobában máskor a hallban
vagy a Borinál a szomszédban
mert hát két kézzel dolgozzék az ember vagy sehogy
márpedig ha utcára megyek
lábaim valamelyest tehermentesülnek
ellenben itthon asszem rájöttem mért
ne szépítsük a dolgot nyolcvanöt éves vagyok
és nem tudok bot nélkül rendesen járni
