Mikor Zsarnok úr megtudta, milyen kárt csináltak neki, csak hápogott. De másnap megint kifundált valamit. Csontokkal pakolt meg egy csomó zsákot, azt bízta a szegény emberre. - No, te híres, vidd el a lovaiddal a hetvenhét zsák búzámat a malomba, őröltesd meg, mert különben mindkét féltett csődöröd az enyém lesz! A szegény ember hazament, elmondott a legénynek mindent rendre, milyen parancsot kapott. - Nincs baj, gazdám, majd én elmegyek a malomba. Bekocsizott Zsarnok úr udvarába, felpakolta a zsákokat, vitte. A malomban a molnárlegény kiadta az útját: - Letelt az őrlés ideje, nem őrölök egy zsákkal se már! - Dehogynem őrölsz! Ha meg nem őrlöd, téged őröllek meg. Nem figurázott tovább a molnárlegény, hozzálátott az őrléshez. Öntötte volna a búzát a garatba, hát csak úgy zörögtek a csontok a zsákból kifelé. - Nem búzát hoztál, hanem csontot! - Ha a tüzes mennykő van benne, akkor is meg kell őrölnöd! Muszáj volt a molnárlegénynek, meg is őrölte az utolsó darabig. Hazahajtott a legény, beszólt Zsarnok úrnak: - Nagyságos úr, itt a liszt, süssön belőle, amit akar! Hej, majd megette a fene Zsarnok urat, hogy őrölhette meg a molnár a csontot. Aztán egész éjjel törte a kobakját, mit eszelhetne ki, amit nem tud teljesíteni a szegény ember. Reggel aztán előállt vele: - Holnap reggel a pokolba vigyél a híres lovaidon! Erre megijedt ám a szegény ember. - Hogy vihetném, mikor azt sem tudom, a pokol merre van! - Ne bánkódjon, gazdám, mert én tudom, hisz az ördögök már csak tudják. Én pedig az vagyok. Emlékszik még, mikor a kenyerét megették? - Emlékszem, fiam. - Én ettem meg, de Lucifer visszakergetett, hogy szolgáljak meg érte. Megszolgáltam-é? - Hohó, fiam, százszor is megszolgáltál! - Akkor pedig ideje hazamennem, elviszem a nagyságos urat is magammal a pokolba, nem lesz rá többé gondja. Hanem jól figyeljen, mert a pokol kapujáig magának is jönni kell velem. Amint én átadom a gyeplőt, ne húzza, ne hajtsa a lovakat, csak engedje szabadon futni őket, s hazahozzák. Itt az udvaron állnak meg. Reggel befogott a legény, felült a bakra, a gazdája meg melléje. Mentek Zsarnok úrért. - Nagyságos úr, megyünk a pokolba! - Eredj innen, még nem is früstököltem! Sehogy sem akart a szekérre ülni. Ijesztgette csak a szegény embert, nem gondolta igazán. De az ördögfiú nem engedett: - Azt mondta, hogy vigyük, most már ha akarja, ha nem, jönnie kell! - Eridj innen, mert kapsz egy nyaklevest! - Azt még meglátjuk! Fülénél fogva húzta ki Zsarnok urat, úgy ültette a szekérre. Közévágott a lovaknak, aztán vágtattak a pokol felé. A szegény ember most már félni kezdett. - Jaj, fiam, hogy jövök vissza? - Ahogy mondtam, gazdám, úgy. Elereszti a gyeplőt, a lovak meg szépen hazahozzák. Mikor a pokolhoz értek, megzörgette az ördögfiú a vaskaput. Megfogta Zsarnok urat a fülénél, és szépen odaültette a többi közé. Ahogy ezzel megvolt, búcsúzni kezdett. - No, gazdám, minden jót! Innen mehet hazafelé, csak szépen ám, ne húzza meg a gyeplőt! Haza is ért a szegény ember szerencsésen, és attól fogva ő lett a falu legmódosabb embere. Pakkban: csomóban Asztag: gabona kévéiből rakott magas halmaz Sürmölgött: sündörgött Tinó: fiatal ökör Boksa: szénégetésre előkészített, légmentesen takart farakás Früstök: reggeli
