Országos cigány szavalóverseny Taksonyban

Irodalom


orszagosciganyszavaloverseny_taksony.jpg
fotó: romale.hupont.hu

(MTI) - Az egész napos versengés érdekessége, hogy a fiataloknak a választott művek közül egyet cigány nyelven kell előadniuk.
    

A helyi, illetve térségi szavalóversenyként indult költészet napi program hamar országossá nőtte ki magát. Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés: Siófoktól Ózdig szinte mindenhonnan érkeznek verselni szerető fiatalok. Az előzetesen regisztráltak mellett azok is indulhatnak, akik szombat reggel ?az utolsó pillanatban? jelentkeznek a helyszínen, a taksonyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.
    
A szabályok szerint legfeljebb három művel lehet színpadra lépni, ebből egyet cigány nyelven kell előadni. Választható vers, próza, tulajdonképpen bármilyen szöveg, akár köszöntő, vagy épp fordítás. A szervezők ily módon is szeretnék ráébreszteni a gyerekeket a cigány nyelv szépségére.
    
A zsűri kis- és nagy korosztály kategóriában ítéli oda a dobogós helyeket, de több különdíj is gazdára talál majd. Emléklap és emlékérem mindenkinek jár, míg a nyertesek serleget és oklevelet is kapnak. Remélhetőleg most is tele lesz a nagyterem, figyelembe véve, hogy a 150-200 versenyző közül a legtöbb gyermek kísérővel érkezik, illetve hogy a program iránt most is igen nagy az érdeklődés.