A Nagy Testvér az egyik legtisztábban érthető ?találmánya? Orwellnek, mégis mindenkinek mást jelent: a hidegháború idején Nyugaton Sztálint és a kommunista diktatúrát azonosították vele, az antifasiszták Hitler vonásait látták benne. Persze felismerhető a világ összes diktátora és önkényuralmi rendszere, sőt mostanában a személytelen államot vagy a multicégeket is szívesen képzeljük ? talán nem is alaptalanul ? Nagy Testvéreknek: a könyv esszenciáját adja az eddig létezett összes diktatúrának. A sors fura fintoraként azonban nemrég megismerkedhettünk BB Évikkel, Lacikkal, vagyis napjainkban a tévé előtt ülőknek adományozták a mindent látó szem perspektíváját ? nehéz eldönteni, ki az egér és ki a macska, hogy egy régebbi fabulából is idézzünk.
Nagy Testvér-díj
A Nagy Testvér-díjat ennek ellenére nem egy valóságshow-szereplő kapja, hanem az emberek személyiségi jogait, információszabadságát megsértő cégek és személyek nyerhetik el. Hasonlóan könnyen kódolható ötlet a Newspeak, azaz az Újbeszél ideája is, és ráadásul nem is kell messzire néznünk, ha meg akarjuk érteni. Ha jobban belegondolunk, az olyan szavak és kifejezések, hogy ?racionalizálás? vagy ?megelőző csapás? mind elkendőzik, elkenik a valóságot, hiszen ezek valójában ezt jelentik: ?tömeges kirúgás? és ?bombázás repülőgéppel?.
A 101-es szoba és az Igazság Minisztériuma
Még az utóbbi idők egyik kultuszfilmjében, a Mátrixban is találhatunk utalást az 1984-re: Neo a 101-es szobába megy be felvenni a telefont ? természetesen a szimbólum jelenthet mást is, ám kézenfekvő a hasonlóság, mivel a gépek uralta világ semmivel sem megnyugtatóbb, mint egy diktatúra.
Az utópia más művészeti területet is megihletett: egy nemzetközi designversenyen például ? sok más egyéb mellett ? el lehetett készíteni az 1984 Igazság Minisztériumának terveit. A második helyezett Marcel Schuler, Patrick Schmidt, Guido Zimmermann, a svájci Fachhochschule Aargau hallgatóinak csapata lett (a terv itt látható). A harmadik díjat pedig Osváth Gábor, Vocsa Attila és Pehlivanova Bojka, a GYÁR Kft munkatársai nyerték ezzel a tervvel.
Az újbeszéltől a reality show-ig
Takács Ferenc kitűnő cikket írt (Filmvilág, 2003/7.) arról az érdekességről, mely annyi kíméletlen szatíra és utópia sorsa: hogyan válhat egy korát megelőző, halálosan komoly műből gyermekirodalom, szappanopera ? mintha a közönség utólagos bosszút állna. Gondoljunk Swift Gulliverjére, melyből gyerekmese lett, vagy a Don Quijotéra, mely eredetileg nemcsak móka és kacagás, hanem legalább annyira elkeserítő tragédia is ? nos, a Big Brotherből, az elképzelhető legembertelenebb ellenőrzési rendszerből, a mindent látó szemből vásári komédia, folytatásos teleregény lett, ráadásul mindez az orrunk előtt.
?Nagyon kevés az olyan szépirodalmi alkotás, amely Orwell 1984-éhez fogható hatással lett volna utókorára: beleszólt politikai sorsunkba, eszmei tanulságai ott vannak mindannyiunk fejében, megjelenése óta másként látjuk hatalom és egyén, szó és látvány, társadalmi szervezet és humánum viszonyát, azaz irodalmon-művészeten kívüli, irodalomnál-művészetnél nagyobb ügy volt ez a könyv az első pillanattól kezdve. De mély nyomokat hagyott a megjelenése óta eltelt jó fél évszázad művészi érzékenységén is: új műfajokat indított útjára, új megközelítésekre adott példát. S nem csupán a szépirodalomban, hanem a filmművészet terén is óriási volt a hatása: ez a könyv a kiindulópontja és végső ihlető forrása korunk egyik jellegzetes filmtípusának, az antiutópikus film modern hagyományának Truffaut 451 fok Fahrenheitjétől Gilliam Braziljáig, Besson Élethalálharcától a Jeunet és Caro-féle Az elveszett gyermekek városáig.
A nyelv maga is lealjasodhat
Orwell A politika és az angol nyelv (1946) című tanulmányában fejti ki legbővebben azt a sejtést, hogy a politikai hatalom, különösen a totalitarianus hatalom meghódítja, eltorzítja és az igazság megfogalmazására (tehát az igazság elgondolására is) alkalmatlanná teszi a nyelvet, azaz felszámolja kognitív hatalmát. Ebben valamiféle sajátos ?nyelvetikai? meggyőződés is kifejezésre jut (egyébként olyasvalami, amivel a szaknyelvész nem tud mit kezdeni, mert sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudja) az a hit, hogy a nyelvet a nyelv használóinak erkölcsisége eltorzíthatja és bemocskolhatja, sőt használóinak bűnrészesévé, gonosz cinkosává is teheti, a nyelv használóinak aljassága átszállhat a nyelvre, a nyelv maga is lealjasulhat.
Ezeket a gondolatokat fordítja le Orwell a szatirikus-disztopikus elbeszélés nyelvére két utolsó szépirodalmi művében. Az Állatfarm szállóigévé híresült jelmondatai, a ?Minden állat egyenlő, de vannak állatok, amelyek egyenlőbbek a többinél? és társai egy allegória elemei: azt a nyelvet szemléltetik, amelyen elgondolhatatlanná vált az igazság és átérezhetetlenné az erkölcsi ellenállás imperatívusza. Az 1984-ben pedig a hagyományos értelemben vett ?normális? nyelv felszámolása az ember felszámolásával azonos: új nyelv készül, a Newspeak-szótár újabb és újabb kiadásai: olyan nyelv, amely immár összevethetetlen valamely rajta kívül és tőle függetlenül létező valósággal, így azután ennek a valóságnak az igazságát sem lehet el- és kimondani vele.
A kikapcsolhatatlan szem
De megjelenik az 1984-ben az ember ? és a hagyományos értelemben vett valóság és igazság ? felszámolásának egy másik eszköze is, az, ami Orwell gondolkodásában a nyelvi korlátokon (vagy határokon) túl található: a kép. 1943-ban vetette papírra tömény címszavakban a regény vázlatát (ekkor még Az utolsó ember Európában volt a tervezett címe). Felsorolással kezdődik: mi az, amiről szót kell majd ejteni a regényben, s a lista derekán a ?Filmek? szó olvasható. A jegyzetfüzetnek ebből a bejegyzéséből nőtt ki az 1984 ?telekép?-motívuma, a mindenhol jelen levő és kikapcsolhatatlan látvány, amelynek nem lehet mögéje látni, s eldönteni, hogy minek a képe, illetve, hogy létezik-e egyáltalán, amit vizuálisan közvetít. Orwell ezen a fontos ponton túllépett a maga eredendően nyelvi-írásbeli világának a korlátain, s megsejtette a kép uralmának az eljövetelét, napjaink imagokratikus média-totalitarianizmusát. Ez a lépés persze részleges lépés volt: az 1984-ben a valóság meghamisításának elsődleges eszköze a szó megerőszakolása, az Igazság-minisztériumban végülis átírják a történelmet és nem átképezik, s az új valóság hordozója-közvetítője is a Newspeak, s nem valamiféle Newsee vagy Newvision. Mégis éppen a képek kapcsán merül fel Winston Smith-ben a rettenetes gondolat, a halálos thoughtcrime: hátha nincs is Big Brother, hátha nem is létezik Óceánia és Eurázsia, hátha mindez puszta kép csupán.
A valóság = reality show?
Orwell persze még úgy gondolta, hogy van valami, ami igenis létezik, hogy van ?objektív? igazság, s nagy baj, ha ennek az igazságnak a felismerése a nyelv meg- és elrontása révén lehetetlenné tehető. Mint ahogy abban is hitt, hogy a kép valójában mindig képmás, azaz valaminek-valakinek, a képtől függetlenül létező valóságos dolognak vagy személynek a mása, s félelmetesnek találta a lehetőséget, hogy a kép önálló létre tehet szert, önmaga másaként, azaz értelmetlen vizuális tautológiaként maga léphet elő egyetlen valósággá. Félelmeit azóta a posztmodernizmus vággyá hangszerelte át: ami az 1984-ben a jövő lidércnyomása volt, azt a mai korszellem az önmagukat igazoló discourse-ok és önmagukat másoló simulacrumok poszthumanista utópiájának eljöveteleként nyugtázza, többnyire boldog megelégedéssel. A könyv konkrét politikai jóslatai talán nem igazolódtak, de mélyebb metafizikai sejtései, legalábbis a dolgok mai állása szerint, beteljesültek: úgy tudjuk, hogy egész valóságunk reality show csupán. Ezért igen találó az ötlet, hogy ennek az egyetemes helyzetnek a média-mása, a ?Big Brother? nevezetű reality-show éppen Orwell 1984-éből vett nevet visel.
Orwell filmen
Az első Orwell-megfilmesítés rajzfilm volt: a John Halas (hazánkfia) és Joy Batchelor páros Állati gazdaság-adaptációja, amelyet 1955-ben mutattak be. A film itt-ott egyszerűsít az eredeti történeten, majd olyan befejezéssel fejeli meg, amelynek nyoma sincs a könyvben: a kizsákmányolt és elnyomott állatok fellázadnak és megdöntik Napóleon és disznó-elvtársai zsarnoki uralmát.
1956-ban az 1984-ből készült angol filmadaptáció. Kopottasan atmoszférikus sci-fi környezetben pereg le a történet, hatásosan. Sokan dicsérték, mégis ? miért, miért nem ? kihullott a filmtörténeti tudatból, kevesen tudnak róla és még kevesebben látták. Ami viszont Michael Radford 1984-ben készült 1984-ére igazán nem mondható el.
Radford filmje, amikor bemutatták, némi csalódást keltett: különösen mifelénk szerettek volna a nézők egy keményebben politikus, direktebben, mondhatni sematikusabban publicisztikus 1984-et látni. Ma már látszik ? részben az azóta eltelt idő politikai környezetváltozásai következtében ?, hogy a rendező finoman, ám határozottan ellene dolgozott ezeknek a várakozásoknak: felfogásában a könyv nem politikai vitairat, hanem intimebb szinten játszódó pszichológiai dráma és elvontabb antropológiai moralitásjáték. Hangvétele is következetesen személyes, sőt privát jellegű: különös, csendes, meditatív munka. A legizgalmasabb a moralitásjáték: Winston Smith és O?Brien párosa. A hamuszürke arcú, tüdőbeteg Winston (John Hurt játssza nagyszerűen) a történet során Krisztus-figurává lényegül át, aki végül szemben találja magát a totalitariánus jövő Nagy Inkvizítorával, O?Briennel. Richard Burton utolsó szerepe volt ez (nem sokkal a forgatás után elhunyt).?
Intimszféra vs. technika
A könyv azért is egyre inkább aktuális, mert mindenki egyre inkább érzi magán Nagy Testvér tekintetét: gondoljunk csak a bekamerázott boltokra, utcákra, a bemérhető mobiltelefonokra ? úgy tűnik, hogy a kommunikációs eszközök fejlődése egyúttal intimszféránk visszaszorulását is jelenti. A hatalom erre mindig ugyanazzal válaszol: akinek nincs oka félni, az ne is féljen. Igen ám, de ki mondja meg, hogy mit szabad és mit nem?
Új köztársasági elnökünk, Sólyom László még 1988-ban írta az alábbiakat Egy új szabadságjog, az információszabadság című cikkében az információgyűjtéssel kapcsolatban: ?A vitákban a magánélet veszélyeztetése volt a fő téma: az államigazgatás számítógépeivel Orwell 1984-ét látták beköszönteni. A látszólag semleges adatok összerakásával is rekonstruálható ugyanis az ember intimszférája. A hangsúly jogilag inkább azon volt, hogy a Nagy Testvér mit figyel: a szenzitív adatokra vonatkozó tilalmi listák a kor nagy törvényhozási témája. Eszerint a politikai, világnézeti, egészségügyi és a szexuális életre vonatkozó adatokat nem szabad feldolgozni. Ma már az az uralkodó nézet, hogy adott összefüggésben bármely adat érzékeny lehet ? így a fenti listákkal együtt eltűnőben van az ún. szabad adatok jegyzéke is (név, lakcím). A magánszféra védelme jogilag a tulajdonjogéhoz hasonlított, s meg kell mondani, hogy ez az atomizált és passzív védelem volt az adatfeldolgozók számára is a leginkább elfogadható.
Látható, hogy az itthoni igazgatási adatfeldolgozás még a "Nagy Magyar Terv" kor szakában van. Sőt, a tervet akadálytalanul teljesítik is. Kiépült az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat; az Állami Népességnyilvántartás, egy központi gépben; bevezették és messze a törvényileg kötelező területen túl alkalmazzák a személyi számot; a statisztikai adatok igazgatási használatát ? a statisztikai törvényben foglalt statisztikai titokkal szemben ? más jogszabályok lehetővé teszik. A rendszerek összekapcsolásának jogi akadálya nincs.? Vélhető, hogy azóta ezeket az adatokat összekapcsolták, és minden bizonnyal használják is ? és azóta kétségtelenül sokat fejlődött a technológia, gondoljunk csak a trójai, tűzfal, kémrobot, hacker és egyéb kifejezésekre. (Valóság, 1988/9., a teljes tanulmány itt.)
Jó lecke
A könyvvel leginkább középiskolás korunkban találkozhatunk: eléggé letaglózó élmény, főleg a vége, mikor még szerelmét is elárulja a főhős ? az egyik legnagyobb sokk, amit valaha leírtak, metafizikai félelem és reszketés fogja el az olvasót. Harkai Hajnalka ?A XX. századi totális diktatúrák és a holocaust tanítása a gimnáziumban? című tanulmányában mindezt igen alaposan kifejti: ?A diákokat letaglózza a regény a maga félelmetes mélységeivel. Leginkább az emberi kapcsolatok leépülése, s annak tudatosodása van rájuk nagy hatással, hogy a század diktatúrái milyen közel jutottak az orwelli viszonyok megteremtéséhez, annak az embertelen világnak a létrehozásához, amely még a magánéletbe, a csapongó gondolatok világába való visszahúzódást sem engedi meg, s fondorlatos kegyetlenkedéseivel mindenkit képes megtörni, s eléri, hogy az emberek szeressék Nagy Testvért.
Mivel kortörténeti jelentőséggel bír, érdemes a mű szerzőjének élettörténetéről, a regény műfajáról is beszélni: Orwell 1948-ban írta a műfaja szerint negatív utópiának minősülő regényt. Míg az utópia évszázadokig az optimizmus műfaja volt, és abból indult ki, hogy a jövő csak jobb lehet a jelennél, addig a nagy polgári forradalmak után, a ?szabadság, egyenlőség, testvériség? felemás megvalósulásának talaján kialakult a negatív utópia, amely a jelen sivárságát a jövőre is kivetítette.
A világ, amely Orwellt a század közepén körülvette, kevés bizakodásra adott okot. Az emberiség épphogy csak túljutott a II. világháború okozta sokkon, máris szembetalálta magát az atombomba fenyegető rémével, s a kibontakozó hidegháború teremtette új feszültségekkel. És nem csak a háború leselkedett az emberre. Veszélybe került a szabadsága is. A rend nevében nemcsak a náci Németországban és a sztálini Szovjetunióban nyomult előre az állam, hanem a keynes-i elvek térnyerésével az egész nyugati világban. Orwell az emberi és polgári szabadságjogok végleges elvesztésétől tartott. Az 1984 központi gondolata ezért a jól szervezett állam diadala a szabadság felett. Orwell mélységes kiábrándultságát csak fokozta, hogy baloldali beállítottsága miatt sokáig szimpátiával figyelte az általa igazságosabbnak vélt társadalom megteremtésével kísérletező Szovjetuniót, de a sztálini módszerek miatt keservesen csalódnia kellett.
Tanulságos Orwell műveinek utóélete is. Az 1984-et megjelenése után nyomban a hidegháború szolgálatába állították, hisz azt a totális diktatúrát, amit Orwell lefestett, a ?szabad világban? a létező szocializmussal azonosították, pedig Orwell általános érvénnyel fogalmazta meg az emberi szabadság fenntartásának minden központi törekvéssel szembeni elsődlegességét. A szocialista országok mindenesetre ? megóvandó állampolgáraik nyugalmát ? elhallgatták az Orwell művek létezését, így csak a rendszerváltás időszakában ismerkedhetett meg velük a magyar olvasóközönség is.? (A teljes cikk itt.)
Gyűlölet és hazugság
Szinte végtelen az 1984-re való hivatkozások száma, Kertész Imre Nobel-díjas írónk ?Az önmeghatározás szabadsága? című esszéjében ezt írta: ?Gyűlölet és hazugság: valószínűleg ez volt a két legfontosabb tényezője a politikai nevelődésnek, amelyen a XX. század embere keresztülment. Gondoljunk csak a "gyűlölet-félórákra" Orwell 1984 című regényében. "A hazugság még sosem volt olyan történelemcsináló erő, mint az utóbbi harminc évben" - írja Márai Sándor 1972-ben.? (A teljes cikk itt.)
Errefelé nem ment könnyen
A diktatúrák természetesen nem szeretik, ha polgáraik a diktatúra természetét megmutató könyveket olvasnak, ezért nálunk 1989-ig Orwell művei indexen voltak. A szamizdatnak természetesen egyik slágerkönyve volt az Állatfarm és az 1984. Nóvé Béla, Orwell egyik legelkötelezetteb fordítója egy interjúban így nyilatkozott: ?Furcsa módon - bár az elmúlt jó egy évtizedben, a rendszerváltás óta George Orwell tiltott szerzőből egyszeriben már-már kötelező olvasmány lett - ez az életmű sokban máig ismeretlen, és éppen értékelő módon sok-sok életrajzi, irodalmi háttéradaléka nem tudható. Az Állatfarm és az 1984 nyilvánvalóan a XX. századi világirodalom talán első számú kasszasikerei voltak és sok évtizedre meghatározták az író fogadtatását szerte a világon. Ennek egyszerűen az az oka, hogy amikor megjelent az 1984, azzal tulajdonképpen telibe találta Orwell a hidegháborús évek túlérzékeny, hisztérikus hangulatát és nagyon is elevenébe vágott ez a kötet. De ez valóban így van, leárnyékolta és lefedte, hogy itt még mi minden más egyéb volt ebben, mi minden fontos híradás, akár XX. századi történelmi események, olyasmi, mint a spanyol polgárháború, vagy a híres szociográfiák, a munkanélküli bányászokról készült munkája, A wigani móló, a Burmai napok, ami a gyarmatvilági élményeit összegzi és sok-sok minden más, főleg esszék és publicisztikák, amelyek kevésbé ismertek.
Bezzeg ha Orwell élne!
Orwell azóta is referenciapont, politikai, morális, erkölcsi kérdésekben, az írók, az értelmiségiek válaszhelyzeteiben. Ez olyannyira így van, hogy például egyebek között a Londonban szerkesztett emigráns irodalmi újságban Arthur Koestler, Faludy György, Szabó Zoltán és mások ?56 után is állandóan hivatkoznak rá. Van Szabó Zoltánnak egy remek jegyzete, amely arról szól, ezt röviden érdemes felidézni, hogy 1956 őszén, október 28-án, a forradalom ötödik napján, ez a bizonyos "győzelem vasárnapja" egy szolidaritási nagygyűlést szerveznek Londonban, ahova az angol irodalom kiválóságait akarják elhívni. Gyakorlatilag majdnem mindenki elérhetetlen, és akkor támad egy mentőötlet, hogy bezzeg, ha Orwell élne, Orwellt kellene elhívni egy ilyen nagygyűlés szónokául. És akkor Koestler azt válaszolja Szabó Zoltánnak, az a Koestler, aki Orwellt magát is igen jól ismerte és közeli barátok voltak, hogy hát, ez a legreménytelenebb ötlet, mert ha George élne, már alighanem valahol egy pesti barikád környékén találnánk.
Talán ez az, ami legszimpatikusabb ebben a kivételes életműben, hogy egyrészt, mint egyik írásában írja: saját előítéleteimtől óva intek mindenkit, és folyton felülbírálta önmagát és kritikus volt önmagával is. Mindig önmagán kezdte valahol. Ez egy végtelen szimpatikus tulajdonság, ami nagyon hiányzik a mai világból, ott, ahol mindenki csak a saját mániáit és a saját szerepét próbálja utólag is igazolni. Orwell volt az, aki rádöbbent másokkal együtt, hogy milyen morális és etikus alapállású íróként és homopolitikuszként, hogy ez nem megy, ezt csinálja Hitler, ezt csinálja Sztálin - a múltat is áthazudják. Erről szól egyébként az ő nagy, ?84-es víziója, ahol Winston Smith pontosan ez ellen lázad, hogy nap mint nap újra kell írni a múltat. A múltat, a tényeket nem lehet újraírni, magunkat kell újraírni belülről - ez volt az ő nagy felismerése.?
Orwell magyarországi ?karrierje?
Az értelmiségi szájhagyomány szerint már a korai hatvanas évektől forgalomban voltak az Állatfarm és az 1984 gépiratos fordításai, melyeket barátok szigorú diszkrécióval kézről kézre adtak egymásnak, s olykor ? ha nem tudtak megválni kedvenc olvasmányaiktól ? le is másoltak. Az 1956 után visszaállított totális cenzúra a reményét is szertefoszlatta, hogy e kéziratok valaha is nyomdafestéket láthatnak. Jellemző módon nem is műfordítók, inkább lelkes amatőrök vállalkoztak az Orwell?regények magyarítására: például a matematikus Kálmán György vagy a néprajztudós Bálint Sándor, a szegedi egyetem professzora. (Ez utóbbi, miután 1984-fordítását lefülelték, 1963?ban valósággal belehalt a folytonos titkosrendőri zaklatásba közeli ismerősei s az egykori belügyi akták tanúsága szerint.)
Hasonló ?illegalitásban? köröztek már az ötvenes évektől az Állatfarm gépiratos példányai is, egyebek közt Szijgyártó László vagy Huszár László fordításában. Ez utóbbi ? egy másodéves építész hallgató munkája 1952?ből! ? alighanem a legkorábbi magyar változat, amelynek egypéldányos gépirata jó ötven év múltán is épségben megvan. Huszárnak az Animal Farm angol példányát a betiltott Sacré Coeur apácarend zárolt könyvtárából sikerült kimentenie még 1950?ben ? a Rákosi-terror csúcsán! ? egy ottani ismerőse révén. Az első kiadású, angol példány még alighanem a háború utáni nyugati segélycsomagokkal került a katolikus rendház birtokába. Huszár László fordítását jórészt barátai olvasták, akiknek egy részével csakhamar az Egyetemisták Forradalmi Tanácsában ? majd néhány hét múltán emigrációban találta magát. A gépiratot 1956 őszén a Nyugatra menekülő fiatalember édesanyjával postai levélként (!) küldette maga után Londonba, ahol Szabó Zoltán és mások is elismerően fogadták, bár kiadása utóbb valahogy elsikkadt. (A teljes cikk itt.)
Életrajz
Eric Arthur Blair néven 1903. június 25-én, Mohitariban, Bengál indiai államban született, brit gyarmati tisztviselő családban, tanulmányait Angliában végezte. 1922 és 1927 között, rendőrségi segédfelügyelőként dolgozik az Indiai Birodalmi Rendőrségnél Burmában. Megcsömörlött a gyarmati valóságtól és elhatározta, hogy az anyaországba utazik és író lesz. 1927 őszén kilép a szolgálatból és a London Notting Hill kerületében, a Portobello Road-on él. 1928 és 1929 között, a nagy gazdasági válság éveiben, betegen és nélkülözve, Angliában (London) és Franciaországban (Párizs) alkalmi munkákból élt, néha koldulásból és csavargásból. Párizs munkáskerületeiben lakik, írással foglalkozik. Később mosogatóként a Crillon-ban dolgozik. 1930 és 1931 kötött Londonban és más grófságokban csavarog, szülei Southwold-i házát használja bázisként. A ?Csavargóként Párizsban és Londonban? első változatát ekkor írja meg. Az ?Adelphi? folyóiratban publikál (a Spike és az Akasztás című írásait) saját neve alatt. 1931 őszén Kent grófságban komlószedőként dolgozik.
Első könyve, a ?Csavargóként Párizsban és Londonban? 1933-ban jelenik meg. Ettől kezdve használ álnevet, a ?George Orwell?-t. 1937 januárjától júniusáig Spanyolországban tartózkodik. A Partido Obrero Unification Marxista (POUM) munkásmilíciában káplári rangban harcol az aragóniai fronton. Részt vesz a barcelonai utcai harcokban, ahol a kormánycsapatok álltak szemben az anarchista és POUM milíciákkal. Megsebesül: torkát eltalálja egy mesterlövész, ezért leszerel, és sikeresen elkerüli a letartóztatást. Márciusban kiadják ?A wigani móló? című könyvét, mely Észak-Anglia munkanélküli és bányász telepein élő emberekről és körülményeikről szól.
A második világháború idején kétszer is naplóírásba kezdett; ezek az 1940. május 28. és 1941. augusztus 28. valamint az 1942. március 14. és 1942. november 15. közti időszakot ölelik fel. E naplókból születik a ?Háborús napló?.
1945 februárjában befejezi az ?Állatfarm?-ot, amely a totalitárius rendszer maró gúnnyal megfogalmazott szatírája, de a kiadást egy kiadó sem vállalja, a Sztálin és a Brit Birodalom között fennálló szövetség miatt ? végül augusztusban kiadják.
1946-ban elkezd dolgozni az ?1984?-en, ám közben már egyre betegebb. 1948 decemberében elkészül az ?1984? végső változatával, majd tárgyalásokat folytat kiadásáról. A Book-of-the-month Club az Egyesült Államokban szeretné kiadni a könyvet, de az ?Újbeszéd? függelék és a ?Goldstein-értekezés? nélkül. Ezt Orwell visszautasítja. A Book-of-the-month Club végül is beadja a derekát és elfogadja az egész könyvet.
Orwell 1950. január 21-én halt meg, tüdőbajban. (A részletes életrajz itt.)
