Öt szépirodalmi és két tényirodalmi kötet a Libri Kiadónál

Irodalom

(MTI) ? A könyvhétre jelenik meg Térey János költő egyetlen prózai művének átdolgozott, újraírt változata, a Termann hagyatéka című novelláskötet. "Egy olyan költőről beszélünk, aki bevallottan nem akart soha prózát írni. Viszont 1997-ben Termann hagyományai címmel megjelentett egy novelláskötetet, amely ennek a szövegnek az első verziója" ? fogalmazott Dunajcsik Mátyás, hozzátéve, hogy az újraírás nem idegen a költőtől, hiszen első kötetét, az 1991-es Szétszóratást is nemrég jelentette meg újra. 
  
A 140 oldalas Termann hagyatéka az 1990-es évek Budapestjének "érzékeny" portréja, amelyben a tanárjelölt főhős megismerkedik a házibulik, albérletek, kávéházak világával. "Van benne egy nagyon szép fejezet Debrecenről, a kötetet pedig egy pszichedelikus utazás zárja, amely még a háborús Varsóig is elviszik az óvatlan utazót" ? jellemezte a kötetet a főszerkesztő.    
 
Az eddig gyerekkönyvszerzőként ismert Finy Petra első "felnőtt prózakötetével" jelentkezik, amelyben a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. "Elképesztően sajátos vállalkozás ez a magyar irodalomban, a természet nyelvén mesél el egy nagyon emberi történetet egy megszállott madarásznőről, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült" ? vélekedett a 320 oldalas könyvről Dunajcsik Mátyás. 
  
Az olvasók a történetet a madarász lányának szemszögéből ismerhetik meg, aki végigjárja anyja rokonait, hogy felgöngyölítse családja történetét, megértse, ki is volt ez az asszony, miért is kellett meghalnia. "A könyv különlegessége, hogy olyan, mintha egy természettudományi kislexikont beledaráltak volna a regénybe, az összes metaforája a magyar flórából és faunából táplálkozik" ? jegyezte meg az irodalmár. 
 
Erdélyi rémtörténeteket írt Szabó Róbert Csaba. A fiatal erdélyi szerző negyedik, Fekete Dacia című novelláskötetét a kiadó főszerkesztője izgalmas kísérletnek nevezte, szerinte Szabó Róbert Csaba az angolszász gyökerű gótikus rémtörténet műfaját ültette át abba a közegbe, ahova az igazán való: Erdélybe és Romániába. "Izgalmas és borzongató történetek olvashatók a kötetben fantasztikus atmoszférateremtő erővel megírva" ? hangsúlyozta Dunajcsik Mátyás.    
 
Új verseskötettel jelentkezett Sopotnik Zoltán költő, a Saját perzsa című verseskönyvet a szerkesztő úgy jellemezte, hogy "meseregény a durvábbik fajtából". "Sopotnik Zoltán az új magyar költészet jeles képviselője, azon irányzatot képviseli, amely a magánmitológia építéséből fűzi tovább újabb és újabb köteteit" ? fogalmazott a főszerkesztő.
 
Az ötödik könyv szerzője Dunajcsik Mátyás. A Balbec Beach című novelláskötetet Plinio Ávila mexikói képzőművész rajzai illusztrálják. A 13 történetet tartalmazó kötetben helyet kaptak a közös berlini projektjükhöz írt szövegek is. "Használt berlini metrójegyekre rajzolt képeket, én pedig ezekhez írtam történetet. Az anyagból kiállítás is nyílt Berlinben" ? mesélte a főszerkesztő. "Mindegyik novella valahogy az emberi élet és a művészet kapcsolatáról szól, arról, hogyan befolyásolják a kulturális produktumok az életet" ? tette hozzá.  
 
Dunajcsik Mátyás kitért arra is, hogy vasárnap, június 10-én este a Toldi moziban tartják a szépirodalmi művek bemutatóját, a felolvasásokat vetítések, zenei kíséret is színesíti. A Libri Kiadó könyvheti újdonságai között szerepel Bisztrai Márton kulturális antropológusnak a Palesztinában élő, néhány tízezer fős keresztény közösségről írt könyve. A szerző személyes élményekkel fűszerezett kötete bemutatja a fogyatkozó csoport életét és kihívásait ? mutatott rá Dunajcsik Mátyás, hozzátéve, hogy a kötetet gazdag képanyag illusztrálja.
 
Majtényi Balázs és Majtényi György könyve 1945-től a 2010-es kormányváltásig követi nyomon az egymást váltó rendszerek és korszakok cigánypolitikáját. A 220 oldalas, Cigánykérdés Magyarországon 1945?2010  című mű elemzi a cigányságról szóló diskurzust, megmutatja a folyamatosságot és a változást ? idézte a könyv fülszövegét a főszerkesztő, hozzátéve, hogy a kötetet pénteken 11 órakor a szerzők mutatják be, Majtényi Balázs és Majtényi György Ránki Júlia újságíróval fog beszélgetni a Vörösmarty téren.    
 
A gyerekkönyvekkel foglalkozó Kolibri Kiadó öt művel készült, két könyvet ad ki Kun Fruzsinától, a műfordítóként ismert Jeney Zoltántól pedig egy meseregényt jelentet meg Rév Fülöp címmel. "Egy Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén játszódik a történet, ami azért is érdekes, mert Jeney Zoltánnak irodalomtörténészként a trubadúrlíra és a francia lovagkor irodalma a szakterülete" ? jegyezte meg a főszerkesztő. 
  
Dunajcsik Mátyás kitért még Vidra Gabriella A labirintus titka ? A Tudás könyvei második részére. "Ez időutazós kalandregény kifejezetten középiskolásoknak" ? jegyezte meg a főszerkesztő.