Palládium-díj idén is

Irodalom

Február 24-én, pénteken délután a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban adják át a Palládium Alapítvány idei díjait.

Az idei kitüntetettek:

Nádas Péter a Párhuzamos történetek című művéért, Halasi Zoltán Így ér el című verseskötetéért, Ablonczy Balázs kapja a tudományos díjat Teleki Pál-életrajzáért, Krajcsovics Éva festőművésznek ítélték a képzőművész díjat, melyet székesfehérvári kiállításával érdemelt ki. Ferencz Győzőnek ítélte oda a zsűri Radnóti Miklós élete és költészete című munkájáért a különdíjat.

Az alapítvány kurátorai: Kövér György történész, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Szilágyi Ákos írók és Szüts Miklós festőművész. A kuratórium célja, hogy a díjazott alkotó munkája reprezentálja a magyar kultúra évi teljesítményét.

A Palládium-díjat először 2001-ben adták ki, az eddigi nyertesek: Térey János, Tóth Krisztina, Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Várady Szabolcs, Závada Pál, Borbély Szilárd (irodalom); Sonkoly Gábor, Molnár Antal, Steiger Kornél, É. Kiss Katalin (tudomány); Nádor Tibor, Varga Patrícia Minerva, Szotyory László, Megyik János (képzőművészet); Rugási Gyula, Margócsy István és Gerold László (különdíj).

A Palládium alapítója a Buda-Cash Brókerház nevében Pintérné Boros Krisztina, ő írta alá a létrehozó okiratot. Az elismerést öten kapják, a díjjal járó pénzjutalom pedig 1,5 millió forint fejenként.

Két kritika Nádas Péter könyvéről a kultura.hu-n

Az Alapítvány honlapja ITT.