A könyvpremierre otthonos körülmények között került sor a Magyar Köztársaság pakisztáni nagykövete, Fazekas Béla otthonában. Minthogy a házigazda volt az is, aki a kétnyelvű, magyar és pandzsábi antológiát kitalálta, szerkesztette, előszóval látta el, és nem utolsó sorban (hanem elsőben) szponzorokat szerzett a megjelentetéséhez.
Mint a diplomata elmondta, a kötet múlt heti bemutatóján részt vett a pakisztáni irodalmi élet színe-java, az írószövetség elnökétől kezdve a rangos irodalmi folyóiratok főszerkesztőin át a legjelesebb literátorokig. Fazekas Béla hangulatos beszámolója szerint az esemény költői felolvasóestté kerekedett, amely - mint műfaj - kevéssé hasonlít a nálunk megszokottra. A hallgatóság nem mereng némán, meditatívan az elhangzottak felett, hanem aktívan reagál. A közönség a verssel ismerkedve nem palástol semmit, hanem felkiáltó szócskákkal (Csak nem? Így van! No ne! Még ilyet!) rögtön ki is fejezi hirtelen támadt érzéseit.
Fazekas Béla és Sarwat Mohiuddin
Petőfi Sándor költeményeit a fordító, Sarwat Mohiuddin költőnő olvasta fel a könyvbemutatón. S mivel a versmondó egy-egy sort többször is megismételt - csatlakozásra buzdítva a refrénnél -, így a közönség például a Minek nevezzelek? című vers végét már együtt szavalta az előadóval. A kutyák dalánál pedig valóságos forradalmi hangulat tört ki a szobában, olyannyira, hogy az utolsó soroknál felharsant egy-két lelkes kiáltás is. ("S mi nyaljuk boldogan kegyelmes lábait!" Közönség: "Nem! Soha!")
Pakisztán legnagyobb nemzeti költője, az irodalmár és filozófus Muhammad Iqbal már a múlt század végén ismerte Petőfi Sándor munkásságát. (Forradalmár költőnk emlékének verset is szentelt, amelyben így ír: "Szavaidba ölted magad, költészeted lett a sírod. / Vissza közénk nem térhettél, ez a világ nem otthonod.") Annak azonban csak most jött el az ideje, hogy Petőfi-versekkel ismerkedhessen az a százmillió ember, aki panzsábi nyelven ért és beszél.
