(MTI) ? Nádas mesterműve "helyére illeszti a totalitárius XX. század zárókövét, és úttörő lépést tesz az irodalmi XXI. század felé" ? írta Andreas Breitenstein, a könyv februárban megjelent német fordítását értékelve. Nádas Péter, hogy leásson a dolgok alapjáig, a rendezett összevisszaság elvének veti magát alá, és távol tartja magától a kézenfekvő jelentést hordozó polgári elbeszélés szabályait ? fogalmazott a kritikus a tekintélyes liberális-konzervatív svájci lap hasábjain megjelent terjedelmes elemzésben.
A tér és az idő logikája, az időrendiség és dramaturgia szabályai jóval dinamikusabban oldódnak fel a regényben, mint azt a cím sejteni engedi ? írta. És mégis ? tette hozzá ?, a pulzáló forgatagban létezik "egy szilárd elbeszélő hang", amelyet "klasszikus-hűvös elegancia, finom idegzetű feszültség, nagy precizitás, a monológok és a dialógusok valódisága és filozófiai mélységek" jellemeznek.
A cikkíró megállapítja: Nádas a hipnotikus elbeszélés mesterének bizonyul. A regény labirintusa "szörnyű és szép", olvasása "vég nélküli mámort" jelent.
A Párhuzamos történetekkel az író egy korszak röntgenképét rajzolja meg. Ezt úgy teszi, hogy a tényeknél fontosabb számára az emberi, emberek közötti energiák komplex összhatása. A regény "nem tettekről és hősökről, hanem lelkekről és testekről szól" ? írta.
A Párhuzamos történetek fejlődésregény is, összességében azonban kísérleti felépítmény ? fogalmazott az NZZ szemleírója. Robert Musil osztrák író A tulajdonságok nélküli ember című, az Osztrák?Magyar Monarchia felbomlásáról szóló befejezetlen regényéhez hasonlította Nádas Péter könyvét. "Mindkettőben az egyéniség és a társadalom konfliktusáról, a polgári életformáról és a dekadenciáról, misztikumról és modernségről van szó" ? fogalmazott. Breitenstein dicsérte Christina Viragh "mesteri fordítását" is. A Magyarországon 1995-ben kiadott Párhuzamos történeteket német nyelven a Rowohlt kiadó jelentette meg.
Az NZZ szombati lapszáma egy másik cikkében Ady Endre verseinek egy német kiadónál tavaly ősszel megjelent kétnyelvű kötetét méltatta. A számos jelentős magyar költő között Ady Endre az egyik legnagyobb és leglenyűgözőbb ? írta Ilma Rakusa. Az "Ady-hang" "panasz és vád, vágy és provokáció, dal és szenvedés összetéveszthetetlen keveréke, szuggesztív, dallamos sorokba öntve, amelyeknek varázsa a kitartó ismétléseknek és egy könnyen érthető, egyben öntörvényű szókincsnek köszönhető".
Egyedülálló ismertetőjegye, hogy mondanivalója feszültségét "szörnyű szépségű", zenélő verssorokba önti. Éppen itt rejlenek a fordítás nehézségei ? jegyezte meg a szerző. Ilma Rakusa úgy látja, eddig alig valakinek sikerült Ady hangját hűen átültetni németre. Annál inkább elismerésre méltó ? tette hozzá ? Wilhelm Droste kísérlete, hogy orvosolja ezt a hiányt. Az Add nekem a szemeidet címmel megjelent kétnyelvű kötet átfogó keresztmetszetét nyújtja Ady életművének, de a versfordításokból az "Ady-jelenség" is feltárul. A fordítás megőrzi a rímeket, ismétléseket, népdalszerű hangzásokat anélkül, hogy dagályossá válna a szöveg, és visszaadja Ady költészetének modernségét is. Habár Droste fordítása nem mindig sikerül egyformán, egészében véve nem változtat azon, hogy Ady "végre olvashatóvá és hallhatóvá vált" ? írta az anyai ágon magyar származású, rimaszombati születésű svájci író, műfordító.
Természetesen ? jegyzi meg ? nem Rilkéről, George-ról és nem Apollinaire-ről van szó. A költő "Párizs mellett a magyar Alföldet is megénekli, a szomorú 'nekropolisz' Budapestet, a végzetet, magyarnak lenni, megénekel kétséget és forradalmi fellángolást, panaszkodik, imádkozik és átkoz" ? fogalmazott. "Ady Endre költészete szenvedélyes váltófürdő. Itt az ideje tematikus sokszínűségében ? és aktualitásában ? alaposan felfedezni" ? írta az NZZ-ben Ilma Rakusa.
A kötet 2011 szeptemberében jelent meg a német Arco kiadó gondozásában.
