A patkányfarok II. rész (népmese)

Irodalom


A legény vágott egy fűzfavesszőt, s felült a lóra. A ló azonnal repülni kezdett, mint a szélvész. A hosszú utazásban a fiú elunta magát, elővette a fűzfavesszőt, és szép furulyát faragott magának. Akármilyen sokáig tartott is az utazás, végre mégiscsak elértek a sötétség birodalmának határához. Itt a ló leszállt a földre. - Most gyalog kell folytatnod az utadat! - mondta. - Adok egy zacskó őrölt borsot. Ha bajba esel, csak kapd elő, majd meglátod, mi történik. A fiú eltette a bőrzacskót, és elindult a sötétségben. Hét nap, hét éjjel bandukolt, amikor elérkezett egy palotához. Olyan nagy volt a sötétség, nem látott semmit, úgy nekiment a kapunak, csak úgy koppant a feje. A koppanásra megnyílt a palota kapuja, s a fiú belépett rajta. Alig ért azonban a palotába, erős kezek ragadták meg, és felemelték a magasba. A palotában nem volt olyan sötétség, így a fiú lassan tájékozódni is tudott. Látta azt is, hogy egy óriás tartja a kezében. Az óriásnak csak egy szeme volt. Igaz, ez az egy is nagyobb, mint a fiúnak a feje. - Mit keresel itt, ahová ember nem teheti be a lábát? - mennydörögte az óriás. A fiút erősen nyomta a bőrzacskó. Mintha csak figyelmeztette volna gazdáját, hogy ő megmenti. Meg is mentette, mert a fiú gyorsan előkapta, és beleszórt a borsból az óriás egyetlen szemébe. Iszonyú ordítással elrohant az óriás. A fiú ekkor óvatosan továbbhaladt a palotában. Hamarosan egy hatfejű sárkánnyal talákozott. Valamennyi fejéből sziszegve fújta a lángot a bátor legényre. Menten el is nyelte volna, ha a fiú hirtelen be nem dobja egyik szájába a zacskó borsot. A sárkány azonnal kimúlt. Ekkor a mi legényünk bicskával szétfeszítette az állat hatalmas száját, kivette a zacskót, és mintha mi sem történ volna, ment tovább. Mikor beért a palota közepébe, hatalmas tüzet talált. A tűz mellett egy szép kisasszony üldögélt. A fiú nagy bátran odament a tűz mellé. A lány csodálkozva nézte az idegent. De kérdezni nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy a fiú odaüljön melléje, és szép szerelmes szavakat mondjon neki. Mert bizony a mi legényünk nyomban beleszeretett, amint meglátta. Olyan gyönyörűséges szép volt a lány. Hosszú volt az út, a fiú elfáradt, s el is aludt gyorsan a lány ölében. Alighogy elnyomta az álom, a lány abban a pillanatban csúf boszorkánnyá változott. Mert valójában igazi boszorkány volt, a sötétség birodalmában égő tűz őrzője. Mindenkit elpusztított ez a csúf boszorkány, aki csak a sötétség birodalmába merészkedett. A fiúnak is nekiesett, de ahogy megragadta, a bőrzacskó oldalba nyomta álmában a fiút, úgyhogy azonnal talpon termett. Mindjárt látta, hányadán áll a dolog, kivel áll szemben. Megfogta hát a boszorkányt, és rádobta a tűzre. A tűz azonnal elaludt, s nem maradt más a helyén, csak egy nagy halom hamu. A sötétség pedig az egész birodalomban kezdett eloszlani, s egyre világosabb lett. A fiú közben ugyancsak megszomjazott. A közelben talált is egy kutat. Leeresztette a vödröt, de nem hozott fel az egy csepp vizet sem. Azért mégis volt a vödörben valami: egy kis béka. Visszadobta a békát, és már tovább is indult. De a kút mélyéről utánaszólt a béka: - Ne menj tovább! Itt van, amiért messze földről idejöttél. Rakd meg a tarisznyádat a nagy halom hamuból, mert ez a hamu, amelyik meggyógyítja a királykisasszonyt. A fiú így is tett. Mikor már a tarisznyájában volt a hamu, elővette a furulyáját és elkezdett furulyázni. Ekkor mi történt? A borsos zacskó hirtelen kirepült a zsebéből, és pár pillanat múlva hozta a lovat. Felült rá a fiú, és repült nagy kincsével a nyeregben egyenesen a király palotájába. Éppen idejében érkezett, mert a király lánya már a végét járta. - Felséges királyom, én meggyógyítom a lányodat - mondta a fiú. Egy csipetet tett a lány fejére, egyet meg az orrára. Azonnal elmúlt a lány nyavalyája. Lett nagy vígság a királyi palotában. Az öreg király úgy megörült egyetlen lánya gyógyulásának, hogy azonnal nekiadta a királyságát és a lányát a fiúnak. Nagy lakodalmat csaptak. Lett dínomdánom, eszem-iszom, ha megunom otthagyom. Folyt a bor, mint a Duna. Sült az ökör meg a bárány. Mindenki ehetett, ihatott, amennyit akart. Én is ott voltam, de csak görögdinnyét ettem. Ha nem hiszitek járjatok utána!