Pierrot folytatta Jonathan Hunt kalandjait

Irodalom

(MTI) Pierrot (Marosi Z. Tamás) ezúttal új társszerzővel dolgozott, a Jumurdzsák gyűrűjében közreműködött sci-fi írót, Szélesi Sándort váltó Gábor Endre inkább krimiket írt eddig. "Igen, elsősorban ez az oka a váltásnak, az új kötetben több a krimi, kevesebb a science-fiction, bár nem jelentős az arányeltolódás. Gábor Endrét az Alexandra kiadó ajánlotta számomra és kiválóan együtt tudtunk működni" ? mondta Pierrot.
    

Mint kifejtette, kész történetek vannak a fejében és a fiókjában, a társszerzőnek elsősorban a részletek kidolgozása a feladata, de szinte minden részletet átbeszélnek. A történet egyik idősíkja ezúttal is a jelen, Jonathan Hunt napjainkban a New York Times riportereként dolgozik, a múltbéli szál mintegy 150 évvel korábbra került, mint a Jumurdzsák gyűrűjében az egri vár 1552-es ostroma volt. "A történetben szereplő mecseki falu, Koromszó a valóságban is totálisan és meglehetősen rejtélyes körülmények között pusztult el 1407-ben, de a fantáziámat elsősorban az mozgatta meg, hogy Debrecenben ma is hét lakat alatt őrzik az úgynevezett Kabai meteoritot. Ez csupán egy nagyobbacska kavics, ami 1857-ben hullt alá az égből, Kaba határában csapódott be, és számos nagyhatalom fente rá a fogát szervesanyag-tartalma miatt. Volt egy kis méretű meteorit a 18. században élt orvosprofesszor, Hatvani István tulajdonában is, a tudós alakja sok legendát ihletett, nem kevesen hitték, hogy a tudós magát a bölcsek kövét birtokolja" ? mesélte Pierrot.
    
Jonathan Hunt kalandjai Debrecenben folytatódnak, és ismét központi esemény a Jumurdzsák gyűrűjében már lehetővé vált időutazás. A tavaly megjelent első regényt korábban megelőzte egy számítógépes játék, interaktív film, amely a tervek szerint Az ördög kövéhez is elkészülhet. "A játékprojektet nemrég újra elővettük, és talán idén nyáron végre elkezdődhet a forgatás és a fejlesztés. Hasonló, de megjelenésében eltérő típusú interaktív filmmel készülünk, mint a Jumurdzsák gyűrűje volt. A történet Az ördög köve mentén halad, de lényeges különbségeket is fel lehet majd fedezni. Ha minden igaz, a játék folyamatosan, több epizódban kerül a közönség elé" ? mondta Pierrot.
    
A készülő harmadik Jonathan Hunt-kalandról Pierrot elárulta, hogy az Mátyás király idejébe repíti majd vissza az újságírót és az olvasót, a történetben fiatal régészek meglepő leletre bukkannak egy ásatás során.
    
Pierrot kitért arra, hogy turisztikai játékok készítésén is dolgozik Nagyszalonta és Debrecen számára, és a napokban kapott felkérést egy Toldi-témájú online játék kifejlesztésére. "Befejezés előtt áll Ganxsta Zolee és a Kartel albuma is, amelynek én vagyok a producere".
    
Pierrot és Gábor Endre Az ördög köve című regényét az Alexandra kiadó jelentette meg, a szerzők vasárnap 14 órakor dedikálják a kötetet a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison.