December 16-án, pénteken este hat órától a Műcsarnok előadótermében lesz a Pofonok és Ízlések idei utolsó rendezvénye. Az öt kritikus (Bárány Tibor, darabos Enikő, Hites Sándor, Lovas Ildikó és Vári György) Bozsik Péter könyvheti regényét, Az attentátort elemzi, kritizálja, szedi ízekre.
Keresztesi József kritikus ezt írta a regényről: ?Az attentátor témája megtörtént esemény, Matuska Szilveszter biatorbágyi merénylete. A szerző tehát dokumentumokkal dolgozik, ám olyan módon, hogy az olvasó számára szétszálazhatatlanná válik dokumentum és fikció. Bozsikot ugyanis nem elsősorban maga a merénylet, sokkal inkább Matuska figurája érdekli. A kötet a kilenc fejezet mellett három "önmegszólító biográfiának" nevezett részből, illetve tizenkét álomleírásból, "álommerényből" épül föl.
A vajdasági Új Symposion köréből induló Bozsik számára a dokumentumok és a fikció összedolgozásának, egymásba játszásának magától értetődő, meghatározó mintája Danilo Kiš - ahogy azt a könyv mottója ("Apámnak köszönettel - Hommage ? Danilo Kiš") világosan jelzi. (Az sem véletlen, hogy az 1991-ben Magyarországra települt szerző két évvel később a veszprémi Ex Symposion felelős szerkesztőjeként jegyzi a lap alapvető Kiš-emlékszámát.) Az attentátor bevezetője azonban további vonatkoztatási pontokat is felkínál: "Azt a formanyelvet választottam tehát, amelyhez én kerülő úton jutottam. Elsősorban Danilo Kiš, Mirko Kova? és olyan filmsorozat hatására, mint a Twin Peaks."
A Twin Peaks említése azért érdemel figyelmet, mert David Lynch kultikus filmsorozata a fenyegető álomvilágot hasonló módon emelte be a történetbe, mint ahogy az a regényben Matuskánál megjelenik. Maguk Az attentátor álomjelenetei szintén durvák és félelmetesek, jó példa erre az Álommerény 7 eleje: "A szanaszét szórt szalmán, mint afféle istállóban, két csontsovány nő hevert. Az egyik hason feküdt és egy szalmaszálat rágcsált, a másik épp fölült a szalmán, vállával a hideg barakkfalnak támaszkodott. Lepedőt szedett elő egy rongycsomó alól, és kétfelé hasította. A nagyobb felével becsomagolta a rongycsomót, a másikat pedig apró csíkokra szaggatta, megtörölte nedves ujjait, az egyikből pedig egy hengert formált, guggoló állásba helyezkedett és földugta magának. Akkor láttam meg, a bejárati ajtó szélesebbre táruló fényében, hogy a keze, a és a fikció magában a regényben.
Az attentátor nagy erénye, hogy a dokumentarizmus egyáltalán nem nehezíti el, nem teszi szárazzá a szöveget. Egyfelől mindez annak köszönhető, hogy az érzéki tapasztalatok ugyancsak nagy teret kapnak benne: "A nő, valahogy tudom a nevét (Julis), riadtan néz rám. Majd hirtelen fölül, és a rozoga nachtkasztlira dobott, harisnyájába tekeredett bugyogójáért nyúl. Hetekig, hónapokig marad emlékezetemben ez a mozdulata." Az efféle mondatok pedig az olvasó emlékezetében képesek megmaradni.? (A teljes cikk az Élet és Irodalomban.)
