Quasimodo Költőverseny Balatonfüreden

Irodalom

(MTI) A kulturális rendezvénysorozat már pénteken elkezdődik: Fehér Katalin fotóművész Italy 2010 című kiállítását 17 órakor nyitja meg Salvatore Ettorre, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója a Vaszary Villában ? mondta a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályának munkatársa. Mezőné Bálint Magdolna tájékoztatása szerint ugyanott 18 órától két könyv bemutatóját tartják: előbb Arnaldo Dante Marianacci Határsértések című verskötetét Mezey Katalin költő, a Széphalom Kiadó vezetője méltatja, majd Alessandro Quasimodo Négyszemközt apámmal című könyvével ismerkedhet meg a közönség.
 
Szombaton 10 órakor irodalmi matinét és sajtótájékoztatót tartanak a füredi Magyar Fordítóházban. Curzia Ferrari Csönd istene, tárd ki a magányt ? Salvatore Quasimodo megszenvedett hite című könyvét Madarász Imre tanszékvezető egyetemi tanár mutatja be, ezt követően a Tempevölgy című balatonfüredi irodalmi folyóirat szeptemberi számába Praznovszky Mihály főszerkesztő enged betekintést. Fél hatkor megemlékezést tartanak a Nobel-díjas költő, Salvatore Quasimodo emlékfájánál a Tagore-sétány melletti emlékparkban: a nagy olasz költőről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke beszél.
 
A költőverseny díjkiosztó gálaestje szombaton 18 órakor lesz; itt adják át a Quasimodo-emlékdíjat (fődíjat), a vele járó 400 ezer forintos ösztöndíjat, illetve különdíjakat is kiosztanak és átadják a legjobb irodalmi riport szerzőjének járó Bertha Bulcsú-emlékdíjat. A költőversenyre 328 pályaművet küldtek be.
 
 
Vasárnap 11 órakor az Úrhatnám szolgáló című vígoperát láthatják az érdeklődők, előadja a debreceni Opera Comica Lasagna Társulat.