Radnóti is dalra fakad József Attila születésnapján

Irodalom

 József Attila

(MTI) - A Bárka Színházban már péntek este elkezdik az ünneplést: 18.30-kor Péterfy László szobrászművész nyitja meg Juhász Dávid festőművész S háltak az utcán című kiállítását, majd 19 órakor Varjú Olga színművész Vergődés Isten tenyerén című előadói estjére várják a közönséget. Az esten közreműködik Balog Zsolt zongoraművész.

 
A hagyományoknak megfelelően József Attila születésnapján a költő Gát utcai szülőházában rendez ünnepséget a IX. kerületi önkormányzat. A Gát utca 3-ban kialakított József Attila Emlékhelyen szombaton 11 órakor kezdődik az ünnepség, amelyen Veres András irodalomtörténész mond beszédet, a műsorban közreműködik Czvetkó Sándor színművész, majd megkoszorúzzák József Attila emléktábláját.
 
Ugyancsak 11 órakor kezdődik a József Attila Klub ünnepsége: a szervezet koszorúzást tart József Attila szobránál a VI. kerületi Liszt Ferenc téren.
 
A költészet napján a Gödör klubban hallhatja először élőben a közönség Radnóti Miklós megzenésített verseit a Napra zenekar előadásában. A 100 éve született Radnóti Miklósra emlékezve jelent meg a Hangzó Helikon sorozatban a költő verseiből zenés ízelítő. A modern magyar líra egyik legkiemelkedőbb alakjának verseit Both Miklós, a Napra zenekar frontembere zenésítette meg.
 
A Sirályban 19 órakor kezdődik a Csillagszálló kulturális utcalap irodalmi estje, amelynek első felében Kosztolányi Dezső és a múlt századforduló Pestjének szellemét idézik meg. Az est második felében a generációs különbségekről beszélgetnek a rendszerváltást felnőtt- és gyerekfejjel megélt alkotók, Békés Pál, Krusovszky Dénes, Dunajcsik Mátyás és Ayhan Gökhan. A színházteremben 21 órától a Bárdos Deák Ágnes vezette Bardo együttes előadásában költészetként értelmezett dalszövegek és dalszövegként értelmezett versek, átdolgozások, régi és új dalok szűrletei szólalnak meg - a Kemény István és Térey János verseire komponált számok mellett a '80-as évek underground dalainak újraértelmezései és újonnan született saját darabok is elhangzanak.
 
Ugyancsak a színházteremben 23 órától Vasárnapi gyerekek címmel folytatódik a műsor: Darvas Bence énekel és orgonál, Horváth Gábor basszusgitározik, Dudás Zsombor dobol, Pernecsényi Tibor "Pernye" pedig gitáron játszik.
 
A száz éve született Radnóti Miklósra emlékezik a budapesti Örkény István Színház a költő verseiből, naplójából és leveleiből összeállított, Virrasztó éji felleg című estjével a költészet napján. Az est Radnóti életének kronologikus lefolyása mentén halad, közben a háttérben vetített fotókat láthatnak a nézők, míg az előtérben Erdős Mária az előadáshoz készített grafikáival találkozhatnak. "Arra törekedtünk, hogy a közönség olyan képet kapjon, amely nemcsak a versek előadásmódjából tükröződik, hanem információk, dokumentumok egészítsék ezt ki, mind színészi interpretációban, mind látványban" - fogalmazott Máthé Zsolt rendező, hozzátéve: Radnóti életét lehetőleg komplexen, nem csupán egy-egy aspektust kiemelve kívánják bemutatni. A Virrasztó éji felleg című est során színpadra lép Bíró Kriszta, Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Dömötör András, Für Anikó, Gálffi László, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Pogány Judit, Polgár Csaba, Széles László, Takács Nóra Diána, valamint Végvári Tamás; zongorán kísér Balogh Zsolt.