 |
2005. augusztus 9.
Séta Hölderlinnel
Nagyon jó lenne úgy gondolkodni, írni,
mint te, romantikus lelkű barátom,
Friedrich. Tudod, egyszer haragudni
láttam az ég Urát, mondod titokzatos
arccal, belémkarolsz, nem azért, hogy
cselekedjem, hogy okuljak. Jóságosak
az istenek, de nincsen gyűlöletesebb,
mígcsak uralkodnak a hamisságnál nekik,
s kihalt az emberség immár az emberekből.
Milyen gondtalanok a halottak, kik
alámenekülnek éj-ragyogásba, gondolom,
azúr folyosón csoszognak selyem
papucsban, csöndes derűben és szavalnak
Aphroditéról, Dionüszoszról, Héráról s
hexameterben úszik a lelkük égi folyamban.
Ó, csak a piacit kedveli a tömeg, mondod,
csak az erőszakosat tiszteli a szolganép,
míg az isteniben nem hisz csak az, aki
isteni,
de ne maradj sokáig, tudod, nagybeteg
minden angyal.
Ez a vers annyira tetszett Buchernak, hogy ellentmondást nem tűrő hangon megmondta: Ez lesz a versesköteted címe. Jó.
Emlékszem, mikor írtam.
Apu halála után két héttel, 1991 január 10.-én, a Lajos utcában.
Szerettem, bár nem voltunk mindig egy hullámhosszon. "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön!" Ez az egyetlen parancsolat, amivel
maradéktalanul egyetértek.
Egyetlen egyszer simogatott meg. Abortuszom után anyu hazavitt a kórházból, apu délben hazajött, odalépett az ágyamhoz.
- Jól vagy?
És gyöngéden megsimogatta a fejem. 15 éves voltam akkor.
Apu hegedülni szeretett. Kányán, szülőfalujában, még zenekart is alapított, s a lagzikon hajnalig húzta a talpalávalót. Csak magyarnótát ismert, s néhány operett-slágert, Hajmási Péter, Hajmási Pál, a barométer esőre áll...
Egy alkalommal koncertre vitt a Bolsoj Tyeatrba. A szünetben elmerengett:
- Tudod, mit szeretnék legjobban? Ott ülni a hegedűsök között...
|
